Az író halálának 100. évfordulója alkalmából Gárdonyi 100 emlékévet tartanak Egerben.

Gárdonyi Géza több, mint az Egri csillagok szerzője, hiszen regényei mellett verseket, meséket, újságcikkeket, dalszövegeket is írt. Járatos volt a zenében és a természettudományokban, élete bővelkedett fordulatokban. Az egész évben tartó programsorozatban Gárdonyi sokrétű világára is fel szeretnék hívni a figyelmet.

A programok szervezésébe a megyeszékhely minden jelentős kulturális, turisztikai és oktatási intézménye, szervezete bekapcsolódott.

Kiemelt esemény lesz augusztus 6–14. között megrendezendő Gárdonyi-napok, amely a Gárdonyi-piknikkel kezdődik az író születésnapja tiszteletére.

A Valide Sultana Fürdőrom a kétnapos Tutu Jazz Fesztiválnak ad otthont, majd három napon keresztül a belváros és a Dobó tér kínál számtalan koncertet, utcai előadást, flashmobot. A Harlekin Bábszínház jóvoltából óriásbáb formájában elevenedik meg Gárdonyi Géza alakja, akivel bármikor összefuthatnak a járókelők.

A Dobó téri nagyszínpadon fellép többek között Szabó Balázs Bandája, Hobo, Roy és Ádám, Varga Livius és NeVa, valamint a Kávészünet zenekar. A Gárdonyi-kert gyerekbirodalommá válik, ahol az író szellemiségét megidézve játékos foglalkozások, arcfestés, kézművesműhely színesíti a gyermekkoncerteket, bábelőadásokat és táncházat. A Gárdonyi-napokat az egri vár legjelentősebb eseménye, a Végvári Vigasságok zárja.

A rendezvénysorozat legkülönlegesebb előadásának az egri vár udvara ad otthont augusztus 10-én. A múltban a jövőm – Gárdonyitól, Gárdonyiról címmel ad koncertet Dés László és zenésztársai, közreműködik Gryllus Dorka és Simon Kornél.

A rendezvénysorozat őszi blokkjának központi eleme az
október 30. köré szerveződő Gárdonyi-ünnep, mely a kultúra és a tudomány
jegyében zajlik. Gárdonyi halálának napjához kapcsolódóan ebben az időszakban
szakmai konferenciát, koszorúzási, emléktáblaavató ünnepséget szervez a város.

Az ünnep zárásaként a Gárdonyi Géza Színházban Gárdonyi-esten
adnak műsort a színház művészei és az Egri Szimfonikus Zenekar.

A város intézményein túl az Egri Főegyházmegye és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is készül az emlékévre. Nyitó szakmai rendezvényként áprilisban az Érseki Palota turisztikai látogatóközpontjában, záró rendezvényként novemberben az egyetemen rendeznek tudományos szakmai konferenciát. Az Egri Bikavér Lovagrend pedig az Egri Borvidéki Tanács koordinálásával és a borvidék borászainak közreműködésével emlékbort készít a neves évfordulóra.

Részletes információk: visiteger.com