Gárdonyi Géza-emlékévet terveznek idén Egerben

Kultpol

Gárdonyi Géza-emlékévet terveznek idén Egerben az író halálának 100. évfordulója alkalmából – jelentette be pénteken a megyeszékhely polgármestere a 10 éves Kepes Intézet ünnepi sajtóeseményén.

Mirkóczki Ádám kiemelte: feltett szándékuk, hogy az író emlékének szenteljék idei kulturális eseményeiket, hiszen „Eger legjobb marketingesét még mindig Gárdonyi Gézának hívják, örökségéért pedig nem lehetünk elég hálásak, így mindent meg kell tennünk azért, hogy méltón tisztelegjünk munkássága előtt”. Rámutatott: fontos, hogy Eger ne csak az épített örökségére, hanem az itt alkotó művészek által teremtett szellemi értékeire is büszke legyen.

A város most készülő idei költségvetésében jelentős összeget terveznek elkülöníteni a programsorozatra. A napokban a megyeszékhely művészeti, kulturális és tudományos szereplőivel egyeztetnek a programelemek részletes kidolgozásáról.

A tervezésben és a megvalósításban egyaránt meghatározó szerepet szánnak a Kepes Intézetnek, amelyet Mirkóczki a kortárs művészet zászlóshajójának nevezett.

Cél,
hogy az elmúlt sikeres nyárhoz hasonlóan idén is pezsgő kulturális élet legyen
Egerben – hangsúlyozta a polgármester.

Pajtók Gábor megyei kormánymegbízott a Kepes Intézet elmúlt egy évtizedét méltatva felidézte: az épület 15 éve még rendkívül leromlott műszaki állapotban volt, ezért az akkori városvezetés pályázatot írt ki felújítására, hasznosítására. A beruházás fő szempontja volt Kepes György életművének gondozása és bemutatása mellett a vizuális kultúra helyi központjának megteremtése.

Szavai
szerint a megújult létesítmény az utóbbi tíz esztendőben országos, sőt
nemzetközi jelentőségű programoknak, egyedülálló kezdeményezéseknek adott
otthont, szinte minden művészeti ágat felölelve. Emellett kiváló együttműködést
alakított ki az egri egyetemmel, ezzel is megkerülhetetlen szereplőjévé vált a
város kulturális életének.

Az
intézményt működtető civil szervezet, az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért
kuratóriumi elnöke, Offenbacher Ferenc az eseményen elmondta, hogy a Kepes
Intézetben 2012 óta több mint 60 kiállítást rendeztek, amelyekhez tucatnyinál
több, részben többnyelvű könyvet és katalógust is megjelentettek. Emellett
koncertek, irodalmi estek, iparművészeti bemutatók, színházi programok,
filmklubok színesítették a programkínálatot.

„Hiszünk abban, hogy van egy jellegzetes magyar művészet, melyre élő példa Inverziók című tárlatunk, mely egyszerre aktuális és nemzeti” – fogalmazott.

Az idei programok közül kiemelte a Cirkuszművészet világa című tárlatot, a Horváth Művészeti Alapítvány kiállítását, Szász János fotóművész hagyatékának és Horváth László fotóművész alkotásainak bemutatását, Vera Molnár magyar származású, francia médiaművész új tárlatát, a Budapest Art Factory bemutatkozását és Csáji Attila A fény mint kreatív médium című megújult kiállítását.

A Gárdonyi-év jegyében tematikus irodalmi esteket is terveznek – tette hozzá Offenbacher Ferenc. A kuratóriumi elnök közölte továbbá, hogy mivel a megyeszékhely polgármesterétől ígéretet kaptak a város és az intézmény tavaly lejárt közművelődési megállapodásának meghosszabbítására, úgy döntöttek, idén február 1-től október 1-ig ingyenesen megtekinthetővé teszik a Kepes-központ kiállításait a Heves megyei lakosok számára.

A nyitóképen Gárdonyi Géza. Fotó forrása: Wikipédia