Ruttkai Éva otthonában jártunk – A Bajza utcai Garzonház története

Olykor tudomást sem véve róla haladunk el mellette, máskor a kanyarodó troli ablakából kinézve a fejünket csóváljuk, hogy vajon amikor építették, hogyhogy nem vették észre, mennyire környezetidegen ez a nagy szürke kocka? A Bajza utca 1. alatt található Garzonház nem szép ugyan, de a hatvanas években némiképp orvosolta a lakáshiányt. Annak idején sok híres lakója volt.

Csak gyerekek nélkül!

A Tóth István és Hejhál Éva tervei alapján, 1965–67-ben épült Garzonház az OTP nyugat-európai modell alapján kidolgozott lakáspolitikai kísérleteinek egyike volt. Németországban ilyen „lakókombinátokkal” próbálták meg kiváltani a szoba-konyhás, közös vécével és fürdővel rendelkező munkásszállókat és bérlakásokat. Akkor, abban a lakáshiányos és nyomasztóan társbérletes időkben igazán örömteli volt, ha felépült egy-egy ilyen ház, amelyben sok család talált otthonra.

A Garzonház azonban nem a családosoknak készült: a majdnem 160, átlagosan 36 négyzetméteres társasházi garzonlakást fiatal, gyermektelen házasoknak és egyedülállóknak szánták. Ez olyannyira így volt, hogy az alapító okiratban külön pont rendelkezett arról, hogy ha egy párnak gyereke születne, akkor kénytelen új otthon után nézni (amiben az OTP természetesen készséggel segítséget nyújt).

A Garzonház lakásai öröklakások voltak, de igazán jutányos áron kínálták őket: egy 34 négyzetméteres ingatlanhoz 58 ezer forint befizetésével, 144 ezer forintért lehetett hozzájutni. A különbözetet húsz év alatt kellett törleszteni. (Összehasonlításul: 1973-ban egy 66 négyzetméteres, háromszobás óbudai panelotthon ára 310 ezer forint volt.) Nem csoda, hogy az ingatlanokat néhány hónap alatt elkapkodták. Korda Györgynek például – akinek ez volt az első önálló lakása – a rádió akkori elnöke segített, hogy jusson neki egy garzon.

Az épület kívülről nem túl volt látványos, az enteriőrök kialakítása viszont megfelelt a korabeli divatnak. A folyosók falain rézkarcok függtek, a földön vörös kókuszháncs szőnyegek tompították a cipők koppanásait. A társalgókban pedig szinte mindig égett a villany.

Minden a házon belül

A Garzonház lakásai méretével és árával is azokat szólította meg, akik (közös) életük elején álltak, s akik – mint egy óceánjáró fedélzetén – minden akkoriban fontos szolgáltatást helyben, házon belül szerettek volna megkapni. (Ezért boarding house-nak is nevezték.) A földszinten üzemelt például a Patyolat helyi kirendeltsége, ahová reggel csak le kellett küldeni a szennyest, és másnap már a portán várták gazdájukat a frissen mosott, pedánsan kivasalt ruhák. Ha kávéra vágyott a lakó, elég volt lesétálnia a II. osztályú Garzon étterem és eszpresszó kerthelyiségébe. Ha pedig nem volt kedve kimozdulni, akkor csak letelefonált, és felküldték neki az ebédet étellifttel. 

A kerthelyiségben késő tavasztól őszig bokszokban ebédelhettek-vacsorázhattak a vendégek, a középen levő, mázas cementlapokkal burkolt parketten pedig táncolhattak az étterem helyi bandájának zenéjére, hol jazzre, hol slágerekre.

A Garzonban állítólag annyira jól főztek, hogy az olcsó: hét forint ötven fillérbe kerülő előfizetéses menü kedvéért még a diplomaták is átjártak a környékbeli nagykövetségekről. Ha valaki felrendelte magához az ételt, akkor csak IV. osztályú árat kellett fizetni. Így a szerényebb körülmények között élő lakók is megengedhették maguknak, hogy szombaton vagy vasárnap ne főzzenek, hanem rendeljenek. A lakások teakonyhái egyébként sem arra lettek kitalálva, hogy nagy főzéseket rendezzenek bennük. 

A hetvenes évek derekán az étterem üzemeltetője szakács- és pincérképző tanétteremmé alakította át a Garzont, ami az árak emelkedését és a színvonal esését hozta magával.

Volt a Garzonházban OTP-fiók és cukrászda is. A pincében a mosógéppel és centrifugával felszerelt mosókonyha és szárítóhelyiség lehetővé tette a lakók számára, hogy az életterüket ne korlátozzák a kiteregetett ruhák.

Állandó takarítószolgálat gondoskodott a tisztaságról, a lakók biztonságát pedig mindmáig éjjel-nappal működő portaszolgálat biztosítja. Régen még minden szinten volt egy telefon, ami a portásnál csengett. Az ő feladatai közé tartozott az ételrendelés, a taxi vagy a mentő hívása, a pénzbefizetések intézése és a posta átvétele is.

Pezsgő élet a társalgókban

A lakások ugyan nem voltak túl nagyok, a földszinten levő központi társalgó azonban alkalmas volt arra, hogy összejöjjenek a lakók, vagy fogadják a vendégeiket, ha olyan sokan érkeztek, hogy a lakásban szűkösen lettek volna.

Ezekből a helyiségekből emeletenként is volt egy, amit tévé- vagy zeneszobaként is használtak. A fekete-fehér készülék kezelőgombjait lakattal zárt vaskazetta védte a babrálóktól, a doboz kulcsát a recepción kellett elkérni. Könyvtár is volt az épületben, ahol a lakók egymást váltva, hetente kétszer adtak ügyeletet, hogy cseréljék a kiolvasott könyveket. A negyedik emeleten nővérszobát is berendeztek; igaz, nővér nem járt hozzá, csupán elsősegély-felszerelést találhatott benne, aki rosszul lett. Mára ebből is lakás lett.

Még ma is fel lehet menni a tetőteraszra, ahol „a régi szép időkben” napozóágyak várták azokat a lakókat, akik friss levegőre vagy a nyáron napozni vágytak. A teraszon két tusoló is volt – egy a férfiaknak, egy a nőknek. A lakások legfőbb értékét az örökpanoráma jelentette. A felsőbb szintekről csodálatos kilátás nyílik a Budai-hegyekre és a környék látványosságaira.

Hírességek csarnoka

A fáma úgy tartja, hogy a Garzonház legelső lakója Ruttkai Éva volt, őt számos híresség követte még. Egy visszaemlékezés szerint a Garzonház közgyűlései sokkal inkább emlékeztettek televíziós gálaműsorra, mint hétköznapi eseményre. Itt lakott ugyanis a tőzsdecápa André Kosztolanyi, Payer András énekes-dalszerző, Csűrös Karola és Horváth Ádám, Toldy Mária, Szendrő József, Péchy Blanka, Harangozó Teri, Korda György, Zalatnay Sarolta és Latinovits Zoltán is.

A régi lakók még sok történetre emlékeznek az akkori időkből. Latinovitsról például köztudott volt, hogy nem szerette, ha valaki más is van rajta kívül a liftben, így a lakótársak türelmesen megvárták, míg a színészóriás a negyedik emeleten kiszállt. Több összetűzése is volt a szomszédaival, akik túl hangosnak ítélték a kutyáját. A harmadikon lakó Korda György játékszenvedélye már ekkor megmutatkozott: a közös helyiségekben előszeretettel ült le kártyázni a szomszédokkal. 

Az elátkozott Garzonház

Az 1880-as években mocsár foglalta el ezt területet. Később nyaranta teniszpálya, a téli időszakban pedig korcsolyapálya üzemelt itt. Talán ennek tudható be, hogy a Garzonház első alapozása nem sikerült, és a betonmonstrumot egyik napról a másikra elnyelte a föld. Emiatt második nekifutásra betoncölöpöket vert le a Hídépítő Vállalat; a munkálatok pokoli zaját alig tudta elviselni a szemközti házban élő Janikovszky Éva. A nyolcemeletes házat, amelynek minden szintjén 19 lakás és egy kiszolgáló garzon áll, ma is e cölöpök tartják. A legfelső szint lakásai tágasabbak, és loggia is tartozik hozzájuk.

Amikor kevés az a harmincegynéhány négyzetméter

A Garzonház lakásai meglehetősen aprók, viszont remek elrendezésűek. Megesik azonban, hogy kis helyiségek nagy konfliktusokat szülnek. Így történt ez azzal a nyugdíjas házaspárral is, akik végül különköltöztek: egyikük maradt, másikuk pedig megvette a szomszédos lakást. Reggelente a folyosón találkoztak, és együtt kávéztak, de végül nem bírták a különélést, és 2005-ben egybenyitották a két lakást.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu