Gellérthegyi álmok

Egyéb

Próza és tánc egyetlen előadásban: a Thália Színház nagyszínpadán november 5-én mutatják be azt a különleges, komplex színházi élményt ígérő produkciót, amely Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című drámája alapján készült. A darab két főszerepét Schell Judit és Finta Gábor játssza és táncolja. Újszerű előadásra számíthatnak az érdeklődők, különleges vetítési technikával.

Az előadásban olyan különleges vetítési technikát használnak, amely prózai színházban újszerű hatást kelt – olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében. A darab történetének fonalát eredeti és „kölcsönvett” zenékre készülő táncok, mozgásszínházi víziók szakítják meg és emelik át egy másik dimenzióba, másik műfajba, amelyből azonban újra és újra visszatérünk a darabbeli hátrahagyott villába. Schell Judit a prózai színház egyik legsokoldalúbb egyénisége, Finta Gábor pedig Pécs, Rotterdam és a Belga Királyi Balett után a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa volt. „Ez a színdarab nagyon sok lehetőséget ad a víziókra” – idézik a közleményben Schell Juditot. A színésznő elmondta: a történet 1944-45-ben Budapest ostromának idején játszódik. Egy elhagyott gellérthegyi villában hoz össze a sors egy menekülő zsidó lányt és egy katonaszökevény fiút. A fiatalok egymásra utaltságukban úgy ütik el az időt, hogy mesélni kezdenek. Sok mindent elmondanak a múltjukról, majd pedig elképzelik, eljátsszák a jövőjüket, ezért is gondoltam arra, hogy mozgással, tánccal jeleníthetnénk meg ezeket a víziókat – mesélte Schell Judit.

 

Az alkotók különleges látványvilágot terveztek, amelyben segítségükre volt a Freelusion – az egyik leghíresebb 3D videomapping stúdió –, amely Las Vegas legnívósabb pódiumain bizonyított már olyan show-műsorokban, mint Criss Angel Mindfreak Live-ja vagy Tim Burton legújabb filmjének bemutató estje – áll az előadás ismertetőjében. Mint írják, a szakmájukban úttörő, 12 nemzetközi díjjal rendelkező csapatnak öt kontinensen több mint 200 fellépése volt már 40 különböző országban. A Gellérthegyi álmok című produkcióhoz virtuális díszletet terveztek és gyártottak, amely az előadás folyamán varázslatos vízióvá formálódik. A valósághű 3D animációt egy speciális, több síkból álló vászonrendszerre vetítik. A produkció zeneszerzője Balázs Ádám, a dramaturg Zöldi Gergely. A jelmezeket Gallatz Rita tervezte, a látvány a Freelusion, a grafika Solt Attila munkája.

Forrás: MTI

Fotó: Gellérthegyi álmok – premier a Thália Színházban esemény Facebook-oldala