Átadták az Agárdy-emlékláncot és a Főnix-díjat a Pesti Magyar Színházban.

Az Agárdy-emlékláncot idén Gémes Antos színművész kapta a Pesti Magyar Színház művészeinek titkos szavazása alapján.

A díjat a színház hétfői évadnyitó társulati ülésén adta át a színművésznek Hambuch Gerda, Agárdy Gábor unokahúga és Zalán János igazgató.

Az Agárdy-emlékláncot a művész özvegye, Rácz Boriska adományozza 2006 óta minden évben férje, Agárdy Gábor emlékére. A díj egy Agárdy Gábort ábrázoló, a díjazott nevét is feltüntető egyedi medál nyaklánccal.

 Az emlékdíjat évente
egyszer a Pesti Magyar Színház társulatának egy arra érdemes tagja kaphatja. Az
eddigi díjazottak: Soltész Bözse (2006), Jegercsik Csaba (2007), Auksz Éva
(2008), Ruttkay Laura (2009), Pavletits Béla (2012), Tóth Sándor (2013),
Holecskó Orsolya (2014), Losonczi Kata (2015), Takács Géza (2016), Tóth Éva
(2017), Csernus Mariann (2018), Rancsó Dezső (2019).

Gémes Antos több különböző előadóművészi formát kipróbált. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2008-ban végzett bábszínész szakon. Éveken át Bohócdoktorként is tevékenykedett, Dr. Monokli szerepében „gyógyította” a beteg gyermekeket. Alapító tagja a Harmadik figyelmeztetés színészzenekarnak.

A Pesti Magyar Színiakadémián színészmesterséget oktat, három saját osztályt is vezetett. Színházi munkái mellett filmekben és különböző alternatív produkciókban is szerepel. A verőcei Major Feszt kezdeményezője és szervezője. 2011-től a Pesti Magyar Színház társulatának művésze, látható egyebek mellett A kincses sziget, a Holnapelőtt, az Időfutár és a Valahol Európában előadásokban. Az idei évadban rendezőként közreműködik a Böcsület című ifjúsági dráma bemutatóján.

A Főnix-díjat a Magyar Színház hozta létre 2003 májusában a társulatában születő művészi teljesítmények elismerésére, művészi identitásának kifejezésére, értékközvetítésre. A díj egy Dombi Lívia iparművész által készített 20 centiméteres üveg főnixmadár. A kitüntetést a társulat tagjainak titkos szavazatai alapján ítélik oda egy női és egy férfi színművésznek, valamint „a legjobb háttérerő" kategóriában. Idén az elismerést Tóth Éva és Rancsó Dezső színművész, valamint Vidák Ildikó HR vezető vehette át.

Fotók forrása: Pesti Magyar Színház