A Bethlen Téri Színházban lengyel, koreai és szlovák vendégművészek is láthatók lesznek a négynapos fesztiválon.

A Bethlen Téri Színházban lengyel, koreai és szlovák vendégművészek is láthatók lesznek a négynapos fesztiválon.

Szlovák, lengyel és koreai vendégfellépőkkel rendezik meg idén a X. Nemzetközi Monotánc Fesztivált a Bethlen Téri Színházban április 26. és 29. között. A négynapos programsorozaton többek között a kortárs táncművészet olyan nemzetközi nagyságai is fellépnek, mint Eva Urbanova, Moonhee Kim és Hygin Delimat.

Az első nap kínálatából kiemelkedik Gergye Krisztián legújabb premierje. A táncművész a Torso 01 – back and white című, különleges hangulatú produkcióval várja a közönséget.

„A test mint a lélek médiuma. A mozdulat mint a lélek jelenléte. Idézve Nietzschét: »emberi, túlságosan is emberi«. A mozdulatlanság mint a szorongás manifesztuma. Nyugalomnak tűnik. Az idő körgyűrűi rászáradnak a bőr felszínére. A sziluett ellenfényben, ül, áll, fekszik. Van” – vélekedik a táncművész az előadásról.

A monotánc műfaját a monodrámák ihlették, a fesztiválon látható darabokban az alkotók személyes vallomásait dolgozzák fel.

A programban naponta több előadást is láthat a közönség, 19:00 órai kezdéssel egy hosszabb produkciót, majd 20:30-kor két-három rövidebb szólóelőadást. Idén is a legjobbak közül a legjobb kapja a fesztivál végén a Monotánc-fődíjat. A rangos elismerést a korábbi évekhez hasonlóan a közönség szavazatai alapján ítélik oda a legkiemelkedőbb produkciónak.

A X. Nemzetközi Monotánc Fesztivál programetapjai egységes, 2500 forintos áron látogathatók, a kísérőprogramokon a részvétel ingyenes. A fesztivál nemzetközi fellépőit a Pro-Progressione Produkciós Iroda biztosítja.

Képek: X. Nemzetközi Monotánc Fesztivál