Saját gyerekkor és a 80-as évek lakótelepi világa
Gesztelyi Nagy Zsuzsa Új Élet Park című kiállítása a személyes és a kollektív emlékezet határterületén mozog. Saját gyerekkora a kiindulópontja: az 1970–80-as évekbeli debreceni lakótelepi világ, amely balkonokon, homlokzatrészleteken, domborműveken és más vizuális töredékeken keresztül válik újra hozzáférhetővé, valamint az édesanyjával való kapcsolata. Gesztelyi művészetének egyik visszatérő tétje a felhőtlen gyerekkor visszaidézése, újrarögzítése, miközben a személyes emlékek óhatatlanul egy tágabb történeti tapasztalat részévé válnak.
A kiállítás ezért nem egyszerűen nosztalgikus visszatekintés, hanem érzéki régészeti munka. A város és az egyén emlékezete egymásra rétegződik, miközben az egykor stabilnak, magától értetődőnek hitt múlt töredékes emlékanyagként, belső vízióként tér vissza. Ami valaha öröknek tűnt – a gyermekkori biztonság, a városi atmoszféra – visszavonhatatlanul eltűnt, az emlékezet mélyrétegeiben azonban tovább él. Gesztelyi képein az idő egyszerre múlik el és merevedik ki: a múlt nem lineáris történetként, hanem kimerevített pillanatok, tündöklő színek, ornamentikák és töredékek hálózataként jelenik meg.
Ha körbenézünk a FUGA terében, az első benyomás mégis az, hogy ezeken a munkákon minden csillog, árad és vibrál. A harsány színek, az érzéki felületek, a flitterrel hímzett részletek és a sűrűn egymásra rétegzett motívumok első pillantásra egy felszabadult, örömteli világba vezetnek. Olyan állapotot idéznek meg, amelyben még minden intenzívebb, fényesebb és telítettebb. Ahol még van varázslat. Ez a ragyogás azonban már eleve magában hordozza az elmúlást is. A flitter fénye a pillanat tünékenységét húzza alá; a kép gyönyöre éppen a felcsillanásban rejlik. Gesztelyinél a múlt így válik tünékeny, folyton átrendeződő káprázattá, ami egyszerre éteri és sérülékeny, gyönyörteli és veszteséggel átitatott.
Gesztelyi nem dokumentálja a múltat, hanem újraérzékíti azt. Nem azt mutatja meg, pontosan hogyan nézett ki egy tér, hanem azt, hogy ezek miként élnek tovább az emlékezetben: megszépülve, gyönyörrel átitatva. A szocializmus épített környezetének motívumai olykor archaikus képtöredékekkel keverednek.
A kiállítás másik egységében a Dynamica Feminina-sorozat látható, amelyben a művész egy róla és édesanyjáról készült fotót manipulál: sokszorosít, torzít, tükröz és újrarendez. Az anya-lánya kapcsolat így női történetek hálózatává áll össze. A Dynamica Feminina-sorozatban a személyes emlékezet újabb rétege nyílik meg, ugyanakkor ez a „vizuális remegtetés” a kollektív emlékezet rétegeit mozdítja meg. A képek női kapcsolódásokat szólaltatnak meg: anyákét, lányokét, barátnőkét, terapeutákét… Mintha láthatatlan szálak, köldökzsinórrá csavarodva kötnék össze a generációkat és a különböző női történeteket.
A művek további izgalmas feszültsége az analóg és a digitális, valamint a geometrikus és az organikus formálás közötti billegésből fakad. A kompozíciókban egyszerre van jelen a kézzel végzett munka testi közvetlensége és a sokszorosítás, torzítás, ismétlés képi logikája.
Ehhez kapcsolódnak a kiállítás videómunkái is, amelyek mindkét anyagot újabb réteggel gazdagítják. Harsányi Réka DLA médiadesigner és Bartha Balázs grafikus AI short filmjei életre keltik az emlékeket: a kariatidák és az anya-lánya képek kaleidoszkópszerű mozgásba kerülnek. A képeken egyszer már megállított múlt a videókban újra megmozdul.
Az Új Élet Park érzéki, széttartó, mégis pontosan szerkesztett emlékezeti munka. A kiállításban a lakótelepi gyerekkor képei, a szocializmus vizuális maradványai, a női kapcsolatok finom hálózatai és a festészet anyagi öröme egymásba fonódnak. Gesztelyi Nagy Zsuzsa képei azt mutatják meg, hogy a szépség nem a veszteség ellenére jön létre, hanem sokszor éppen abból. Abból, hogy valami már nincs, csak a fénye, a nyoma, az emléke maradt meg. A hiány, az elmúlás és a tünékenység nála nem rontják el a képek ragyogását, hanem mélyebbé teszik.
Fotók: Hegyi Júlia Lili / Kultúra.hu
