Idén rengeteg nemzetközi fellépővel tér vissza a Méra World Music augusztus 4–7. között a kalotaszegi Mérába.

Fellép a Barcelona Gipsy balKan Orchestra, az Alostmen Ghánából, klezmer zenét játszó zenekarok, a Besh o droM és a Romengo, a világzenei elektronikus zenére bulizni vágyókat pedig az Electroclown várja majd.

Nappal népdal- és néptáncoktatás, fotókiállítás, előadások, este táncház és buli várja a látogatókat.

A mérai fesztivál idén a megszokott színpadokkal tér vissza. A Csűrszínpadnál kora délután népdaloktatás, néptáncoktatás, kézműves-foglalkozások és közönségtalálkozó lesz, este pedig a legnagyobb zenekarok lépnek fel. Ugyanitt tekinthető meg a Táncház 50 fotókiállítás is. Előadást tart Bruce Dale, a National Geographic fotósa.

A Szarka-telken közösségi szövés, a templomban pedig ünnepi istentisztelet, néprajzi előadás és örömzenélés lesz. Megszokott helyszín a mérai Bivalymúzeum is, ahol kalotaszegi kóstoló, tárlatvezetés és beszélgetések lesznek. A Szarka-telekhez hozzátartozik a Chill zone is, ahol a fesztiválozók a nappali hőséget, illetve az előző éjszakát pihenhetik ki.

A részletes program itt érhető el.

Fotók: Méra Világzenei Csűrfesztivál. A nyitóképen a ghanai Alostmen együttes.