A perdita-romantika modern európai külsőségek közé, Svájcba plántált jókora giccse azzal jár kedvében Ralfnak ? s azzal vezeti ki a méltatlan lealacsonyodás és a boldogtalanság mocsarából Mariát ?, hogy több kitérő után egymás keblére omlasztja a két fiatalt, sőt a biztonság kedvéért, némi örömzene közepette, első pompás gyermekük megszületéséről és a második kicsi hamarosan várható érkezéséről is tudósít. Nagy vigasz ez számukra, hiszen a férfival gyermekkorában nem villanyvonatozott az apja, s utóbb sem művészi sikereiben, sem a testiség határait feszegető kicsapongásaiban nem lelte kedvét, az asszony pedig hazájától távol, frigid örömlányként botorkált a maga feltette mardosó kérdések és a kíméletlen lét útvesztőjében.
Paolo Coelho évezredünk elején publikált regénye sokak szerint a vitatható életművű és vitathatatlan világsikerű író egyik leggyengébb alkotása. Annyira azért nem gyenge, mint ahogy a Thália Színház és az Új Színházközös premierjének sületlen, szirupos összefoglalója sejteti. A puszta nyelvi megfogalmazás is oly árulkodó, hogy egészében idézzük a gyöngyszemet: ?A bátorságról szól ez a darab, ahogy Coelho minden műve, hogy merjünk kockáztatni, mert csak akkor élünk. Merjünk igent mondani a kalandra, az életre, a kockázatokra, az esetleges kudarcra, mert nincs mit veszítenünk. Maria fél a szerelemtől, fél a csalódástól. Önmagát és a szerelmet keresi. Ő egy tiszta, naiv, lelkes fiatal brazil lány, aki szajhaként is angyali, és jellemének változása semmiképpen nem az elkeseredés felé halad, hanem folyamatosan fejlődik, megy előre, tanul, levonja a tanulságokat. Egészen didaktikus módon, amikor valami rossz történik vele, vagy ha valamire rájön, hogy mit csinál rosszul, akkor már másnap levonja a tanulságot és változtat. Folyamatosan filozofál, naplót ír, elemzi önmagát és környezetét, a férfiakat, az életet. Persze hibázik, elbukik, fél, kudarcot vall, el is keseredik sokszor, de nem keseredik meg, hanem javít, föláll, egyre bátrabb, egyre jobban vállalja önmagát. Fejlődik. Ez fontos. Maria példa. Példaképül állítja őt Coelho a nők elé?. Mindez a sztereotip kurvatörténet-fordulatokat leszámítva csupán annyit jelent, hogy amikor egy szadista angol kliense korbáccsal alaposan megveri, s közben sekélyes bölcsségeket töm a fejébe, Maria végre elélvez. Aztán már csak még egy pici késleltetés kell, s jöhet a boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Gubás Gabi, Száraz Dénes
A regényből Pozsgai Zsolt írt döcögős, színtelen adaptációt, melyben a sok bárgyú, unalmas epizód között Gerendás Péter legkevésbé sem slágergyanús dalbetéteit is el kell viselnünk, általában a jobb sorsra érdemes Földes Eszter e. h. által tolmácsolva. Ő egy maláj lány, Nyah, akinek szőke a haja és tejfehér a bőre. Persze a hajzat biztos paróka. Akárcsak a másik női mellékszereplő, a Sztárek Andrea játszotta, nénikés, férfival-még-sajnos-nem-volt-dolgom könyvtárosnő, Brigitte, az énekesnő Nyah is magányos, és hajlik a leszbikusságra. De ha Maria nem, hát nem, mindketten visszahúzódnak a szingliségbe, illetve alkalmanként taglalt szexuális manipulációikba.
Ízléstelen, időrabló giccsszínházat is lehetne a rendezés, a színészek, az atmoszféra vonzásában megbocsátó rokonszenvvel, olykor akár belefeledkezve szemlélni. Szikora János e minimumot is megtagadja a nézőtől a Tháliában. Két nagy vetítőfelületből és néhány bútordarabból álló díszlete, a meg-megforgatott színpad nem lecsupaszít, hanem kényelmetlenséget, sivárságot idéz elő. Az informatív diavetítések semmitmondóak, a helyszíni filmközvetítések (Maria kézfeje nagyközeliben nervózusan vibrál, hamutartóban cigaretta parázslik stb.) fölöslegesek, az árnyjátékok költőisége gyermekded. A KFKI Kamarabalett Sárközi Gyula kopott koreográfiájára mozog, Velich Rita jelmeztervező még a ledérebb női ruhadarabokat sem varázsolta izgatóvá.
Balogh Anna
Almási Sándor szerencsésnek tudhatja magát, mert Rodolfo (textilbolt tulajdonos Brazíliában ? természetesen szerelmes távozó alkalmazottjába, csak eddig nem merte mondani, de hűségesen visszavárja) kommersz kisembersége nem teszi próbára. Galkó Balázs épkézláb karaktert présel ki a nőket futtató Copacabana cég üzletvezetőjéből, Milánból, Kedvek Richárd mindössze lejelzi Roger-t, a hazug, kisstílű svájci közvetítőt. Száraz Dénes fagyasztott Ralfjának kellene hitelesítenie a festő üres hallgatásait és feszélyező ömlengéseit. Haumann Máté Terence, a korbácsos angol szexuális másságát monoton körbejárkálással fejezi ki, pedig ő a bemutató viszonylag legérdekesebb perceiben, a megalázás-kielégítés képében szerepelhet.
Gubás Gabi menti a menthetőt. Ideges, tájékozódó indázással, a didaktikus dalbetétektől és a naplózó belső monológfoszlányoktól vissza-visszavetve siklik az alig összehangolt szituációk egyikéből a másikába. A férfiak testi boldogítását könyvekből elsajátítani akaró, érzéki ügyleteinek kommentárjába az Isten közelségét is belekeverő, egyszerre rátarti és következetlen nőt a test sokáig olvaszthatatlan hidegsége és a szív melegsége közé próbálja játszatni. A sajtóban beharangozott meztelen megjelenése érdektelen, mert Szikora rendezése a meztelenséget sem vállalja, rejteni igyekszik.
A fenti néhány bekezdés igazát kéretik megkérdőjelezni, mert a darabbeli festő szerint egyedül a magukat mindentudónak vélő kritikusok azok, akik nem látnak a szemüktől.
