Giccshimnusz - HADAK ÚTJÁN

Steven Spielbergtől, az E. T., az Indiana Jones, A cápa, a Jurassic Park és még vagy tizenöt hatalmas kasszasiker rendezőjétől senki nem várja, hogy ha lóhoz nyúl, A torinói ló mélységeiig hatoljon. Erre nem is lenne semmi szükség: egy kedves, profin megvalósított, talán kissé közhelyes, de szórakoztató mese épp elég lenne az elégedettséghez. De a Hadak útján olyan mélyen süpped a giccsbe, olyan tolakodóan és primitíven manipulatív, olyan bugyután leegyszerűsítő, hogy nincs az a popkornmennyiség, amely elnyomná a hányingert. Mintha egy narancsléreklámot a boldog, szőke, mosolyogva ugrabugráló családdal és a napfényben csaholó kutyussal két és fél órásra nyújtottak volna.

Albert, a brit parasztfiú örök barátságot köt egy lóval, ám az adósságok súlyát a vállán cipelő apa kényszerből eladja az állatot a hadseregnek, amikor kitör az első világháború. A ló végigszolgálja a harcokat, megjárja minden lövészárok mindkét oldalát, mígnem mennyei boldogságban újra találkozik az azóta már katonaként szolgáló Alberttel, aki még bekötött szemmel is azonnal megismeri egyetlen igaz barátját. Játszódik mindez egy olyan mesevilágban, ahol még a lovak is tudják, milyen az igaz barátság, és ha a tábornok a gyengébb lovat akarja befogni a fogat elejére, az erősebb lóbarát odavágtat, és meggyőzi az embert, hogy rá van szüksége. Ahol a vad lóra úgy lehet ráadni a hámot, ha az ember előbb a saját nyakára is felveszi azt, mert akkor a ló is megérzi, hogy nem akarnak ártani neki. Ahol egy szögesdrótok közé szorult ló megmentése pár percre szívbéli jó baráttá változtatja az egymással szemben álló, előtte és utána öt perccel egymást gyilkoló hadsereg tagjait. Ahol az igazi szeretet megtapasztalása (emberben vagy állatban, mindegy) felülír mindent, amit a józan ész, a szabályzat vagy a parancs diktál. Ahol az évek óta harcoló férfikatonák betörnek egy öreg bácsi és gyönyörű, kamasz lányunokája házába, és a legrosszabb, amit tesznek, hogy merő gonoszságból beleesznek a lekvárba a polcon, sőt, egy lekvárfőző-fazekat is rekvirálnak ? de a lányra rá se néznek. Ahol az, hogy egy eke eltörik-e egy hatalmas sziklán, nem a fizika részvéttelen törvényein múlik, hanem azon, hogy aki az ekét húzza, igaz ember, jó lélek-e. Ahol egy mezőn karddal levágnak egy fél század németet, géppuskával agyonlőnek egy teljes század angol katonát, mégsem csillan meg egyetlen csepp vér sem a fűszálakon ? a filmben vérből annyi van, amennyi egy fél napig a szögesdrótok között vergődő ló egyik (!) térdén (!) megül. Ahol még egy istenverte kerti lúd is méltatlankodó gágogással kergeti meg a gonosz földbirtokost, tényleg, mint egy rajzfilmsorozat gyengébb epizódjában. És ahol az utolsó jelenetben tényleg a naplementében bukkan fel a két újraegyesült barát, ló és lovasa ? én azt hittem, a naplementébe gyaloglást a filmeken törvényileg tiltották be jó tizenöt évvel ezelőtt, pláne, ha ló is érintett a dologban.

Hánytak már másfél kiló, túl gyorsan megevett, ragacsos cukorkától? Most egy mozijegy áráért kipróbálhatják, milyen érzés.