A négy magyar táncos és a négy szingapúri hölgy közreműködésével létrejött mű az első szingapúri-magyar tánc-koprodukció. Mint büszkén hirdetik, világpremierje egy szingapúri színházban zajlott - nekünk már csak az európai premier jutott a MU Színházban. Én mindenesetre remélem, hogy a szingapúri-magyar együttműködés virágzásnak indul és a táncéletben élénk és kölcsönös érdeklődés alakul majd ki. De a Ghost Exchange mint eme érdeklődés első gyümölcse, unalmas, élvezhetetlen, zavaros és kifejezetten szellemtelen előadás.
Nem tudom, hogy a szingapúri koreográfus, Angela Pui-Yin Liong ötlete volt, vagy a magyar Kovács Gerzson Péteré - esetleg kettejük közös töprengésének eredménye -, hogy a globalizált világban elvesző identitást (mi is volna az tulajdonképpen?) egy esernyővel szimbolizálják. Az előadás elején egy videofilmet látunk: a Nyugati pályaudvaron zavartan bolyong Kocsis László Szúnyog, kezében egy piciny papírernyővel, amilyent a fagyi-kelyhekhez adnak. A háttérben időnként megjelenik egy szingapúri lány. Szúnyog már a vonaton ül, amikor vége a videónak, kezdődik a tánc.
Nem teljesen világos, hogy az alkotók szerint Budapest és Szingapúr között vonattal lehetséges a közlekedés, vagy ez a zavart identitás metaforája akarna lenni. A mű végén egy újabb videofilmben egy láthatóan szingapúri (furcsa feliratok és bevásárlóközpontok) környezetben bóklászik Kocsis Szúnyog, és végül - nyilván mély megfontolásból - belép egy igen híres nemzetközi márka ruhaüzletébe. Közben néha egy szingapúri lány dohányzik elmélyülten egy ősi rom aknájában. Talányos képek.
Ami a két filmbejátszás között a színpadon történik, azt igen nehéz szavakkal visszaadni. Nem azért, mert oly összetett vagy bonyolult, hanem azért, mert a semmit csak igen ihletett pillanatokban lehet hosszan ecsetelni. Idézem a színlapot, mert ott ez többé-kevésbé sikerült: "Vajon ha a magyar folklór természetfeletti lényei és Szingapúrból a kínai mitológia 'éhes szellemei' összegyűlnek egy természetfeletti, 'világ-konferenciára', találkozik-e akaratuk, ugyanazt a választ találják- e meg kérdéseikre? Vajon a globális átalakulást választják, vagy a lokális identitás megtartása mellett döntenek? Lehetséges, hogy a globalizáció mindent elnyelő energiája a hálózat-építés és kereskedés felé taszítja őket, vagy kitartanak az örökkévaló helyhez kötött kísértés mellett?"
Bemutató időpontja:
2007. március 30., Mu Színház
A "globális átalakulás" és a "lokális identitás" nagy, súlyos fogalom; a táncmozdulatok kecsessége nem is feltétlenül tudja a legpontosabb formában visszaadni; feltételezve, hogy legalább az alkotók pontosan értik a saját szándékukat, mert ez a jelen sorok írójának nem sikerült. A Ghost Exchange első szakaszában a négy magyar táncos mutat be egy jellegzetes Kovács Gerzson-koreográfiát, amely már annyira jellegzetes, hogy néha önparódia. A második szakaszban a szingapúriak lejtenek fel s alá - egy-egy értékelhető mozdulatot olykor azért látok. A harmadik és a negyedik szakasz szintézisében nem olvadnak teljesen össze - Szúnyog és az egyik szingapúri hölgy mosolyogtató duettje jelzi csak a globális interferenciát. A táncosok és a koreográfusok a vége felé kicsit magukhoz térnek; sőt, egy aránylag tűrhető gyakorlatot is bemutatnak - hosszú, egyenes vonalban adogatják egymást, mind a nyolcan, míg végül "elfogynak".
A legvégén újabb csapás: műanyag szemetes-zacskónak tűnő felsőrészt öltenek, melyek hátulján a táncosok fényképe látható, ravaszul és fondorlatosan megkavarva: mindenki a másik képét hordja. Felsorakoznak, majd bánatosan kicaplatnak: suhog a műanyag, omlanak a szívek és forognak a kerekek az agyban: vajon ők most a lokálisat vagy a globálisat választották? És: a szellemek megtalálták-e a választ a kérdéseikre vagy sem, és egyáltalán: hogyan úszhatnánk meg a további ilyen együttműködéseket?
