Látomások, álmok, kámforgőzös ring, igazi pankráció és a háttérben egy apró dobozos vietnami tigrisbalzsam, ami egy egész lemeznyi dalt ihletett meg. Három év után májusban új albummal jelentkezik a magyar, budapesti székhelyű Mayberian Sanskülotts zenekar, amelyről a God Tiger című első szám most egy klippel együtt debütál.

A valódi pankrátorok főszereplésével készült videót egy jól ismert magyar rendező, Szőke Barna rendezte, a dal pedig többek között a Gorillaz, Blur és Damon Albarn lemezein is közreműködő John Foyle segítségével kapott végleges formát.

Az új lemez címadóját, a God Tiger Need Chemical Works feliratot egy vietnami tigrisbalzsam címkéjéről kölcsönözte a zenekar, amiről így mesélt Balogh Gallusz, a Mayberian gitárosa: „Bár teljesen értelmetlen, valahogy mégis mágikusan hatottak rám ezek a szavak, egyből meg is írtam a többieknek, hogy legyen ez a következő lemez címe. Utána csak ezeken a szavakon tudtam pörögni, és pár nappal később nagyjából egy óra alatt meg is írtam a demót, pedig a számírás nálam elég sokáig szokott tartani.”

Ez volt az első dal a lemezről, ami elkészült még három évvel ezelőtt,

és amit kicsit később, 2021-ben a zenekar a magyar zenei exportért felelős HOTS Songlab produceri workshopsorozatának pályázatára is beküldött. Így került a Mayberian és a God Tiger című dal John Foyle kezei közé. Az egynapos közös munka során a szám alakult, változott, rengeteg ötlet került bele, majd a végleges formáját a Tom-Tom Records stúdiójában nyerte el.

A tigrisbalzsam mellett a The Legend of Zelda videójáték hatása is érezhető a dalban, amiről szintén Gallusz árult el többet: „A szövegbe jó sok dolgot sűrítettem bele, mint például nagyon rossz paranormális műsorok nézése egész éjszaka az alvásképtelenség miatt, ivási problémák, szociális szorongás, önhibáztatás. Vagyis jobbnál jobb témák, a refrén egyik fele pedig a Zeldából lett átemelve.”

Az szinte egyértelmű volt a Mayberian számára, hogy a God Tiger ne csak a lemezt vezesse fel, de klip is készüljön hozzá.

„Régóta követjük Szőke Barna munkáit, bírjuk, amit csinál, ráadásul mások is ajánlották őt, ezért is fordultunk hozzá első körben. Rögtön betalált nála a dal, és egyből bedobta ezt a pankrátoros ötletet, ami mindannyiunknak tetszett. Ez az első rendes stábbal leforgatott klipünk, amiben végre nem kellett szerepelnünk, bár majdnem mindegyik videónkat szeretem, ez mégis valami más és új lett, szerintem elég jól sikerült”– meséli Csordás Zita, a zenekar énekese.

Szőke Barna az Odesa csapatát vonta be a munkába, a felvételek Szemerey Bence operatőr segítségével készültek. „Állandóan magunkkal harcolunk, önmagunk legfőbb ellenségei vagyunk, talán ez volt a legnagyobb inspiráció, amikor a zenekar a dalt átküldte. Főszereplőnk, Tiger egykor menő pankrátor volt, aki mára arra kényszerült, hogy teljesen visszavonuljon, és visszaköltözzön a szüleihez. Tigert egyfolytában látomások gyötrik. A benne lakó alteregóját csak egy végső küzdelem után tudja legyőzni, a kérdés, hogy sikerül-e. Ez mindannyiunk életében egy elég fontos kérdés. A forgatásban nagy segítség volt, hogy igazi pankrátorokkal dolgozhattunk, nagy rajongója vagyok a pankrációnak, gyerekkorom óta csodálattal nézem” – így mesélt Barna a klipről.  

A God Tiger című dal után a teljes anyag május 13-án érkezik, illetve egy rövidebb európai turné is vár a lemezre, aminek szintén májusi állomása lesz München, Viethlach, Offenbach am Main, Freiburg és Mannheim.

Fotó: Barta Kristóf