klippremier
Könnyező hajléktalan ihlette a Kosztolányi-vers megzenésítését
Szebelédi Zsolt, művésznevén Szergya, első szólólemezén különleges alkotással lepte meg a közönséget: megzenésítette Kosztolányi Dezső Üllői úti fák című versét.
Megjelent Nyári Bernadett első crossover albuma
Nyári Bernadett hegedűművész első önálló lemeze Heart of Diamonds címmel jelent meg. Az anyagon klasszikus zenei alapokra épülő filmzene, modern pop és EDM-elemek crossover műfaji kavalkádja elevenedik meg.
Odamondós szöveggel jött ki Paulina új dala
A Diazzal közösen szerzett Összes nőhöz klip is készült. A dal – sok régi kedvenccel és újdonsággal együtt – elhangzik majd Paulina május 9-i koncertjén a Kobuciban. Klippremier.
A ló néha hazament, a sólymot pedig le kellett könyörögni a fákról
A középkori rock ’n’ roll hazai éllovasa, az idén 15 éves Bordó Sárkány minden eddiginél látványosabb videóklippel rukkolt elő.
Klippremier 1956 emlékére a Kalákától
Az ’56-os forradalom hőseinek emlékére zenésítette meg a Kaláka Faludy György 1956, te csillag című versét, amelyből az 56films készített videóklipet.
A Pandóra Projekt új klipje nem elengedés, hanem kiengedés
Az ahol a legjobban fáj az ősz végén debütáló kislemez és a november 8-i, Akvárium Lokálban rendezett koncert címadója is.
Marót Viki: A saját igazságainkhoz a szélsőségeinken át vezet az út
Premier! Videóklippel érkezik Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar legújabb, Meztelen című dala.
A koffeinfüggőséghez hasonlítom a szerelmi függőséget
Megjelent B. Nagy Réka Koffein című dala, amely bár eltér az eddig tőle megszokottaktól, csupán finom felvezetője annak, amire ezt követően számíthat a közönsége.
Klippremier: Algéria inspirálta Boggie és Manal Gherbi Szépség című dalát
Francia–arab nyelvű dalt készített Boggie és Manal Gherbi algériai énekesnő. A szerzemény videóklipje itt és most debütál.
Megfogni a megfoghatatlant
Hegedűs Bori énekes és Tempfli Erik Artisjus-díjas zongorista, dalszerző duója 2020 óta ismert a hazai zenei szférában, idén a Sanctum országjárás keretében számos településre látogatnak zenés irodalmi programjukkal. Az alkotópáros az idei húsvétra jelenteti meg Nélküled megyek című dalukat, ami élőben Ságváron egy rendhagyó irodalomórán debütált. A dalról és munkájukról mesélnek. Interjú és klippremier.
Dal- és klippremier: cserihanna huncut ódája az idősekhez
„A Bácsi című dalt egész egyszerűen a bácsik iránt érzett töretlen szeretetem és tiszteletem ihlette” – meséli cserihanna új dal- és klippremierje kapcsán.
A régi lázadók éneke az újakhoz – Új klipet jelentetett meg a Mandoki Soulmates
A decemberben bemutatott Magyar képek album Tegnapi lázadók című dalához forgott videóklip, melyet néhány napja tárt közönség elé a formáció.
Ünnep: Bognár Szilvia karácsonyi dala – klippremier az új, Titoktok című lemezről
Az Ünnep Szabó T. Anna verse, amely Kovács Zoltán megzenésítésében hallható Bognár Szilvia új lemezén. Az alkotók az új klipben az Igazgyöngy Alapítványtól kapott gyerekrajzokat válogatták a zene alá.
„A képek majd elmesélik” – Szellem klippremier
Képek címmel új klipes dallal jelentkezett a Szellem névre hallgató szólóformáció.
godfater. – Álmok háza klippremier
Megjelent a godfater. zenekar legújabb szerzeménye, az Álmok háza.
Megérkezett Kulka János új dala – Klippremier
A 20 éves tea Falusi Mariann és Lang Györgyi közreműködésével készült, a dal Kulka János hamarosan debütáló Pálmaszív lemezén jelenik meg.