A patinás Görög Fesztivál zsúfolt országos programjának része ez a bemutató, amely bejárja majd egész Görögországot az elkövetkező két hónapban. S hogy miért Anatolij Vasziljev a rendező? A Patraszi Városi és Regionális Színház (az ország második legnagyobb állandó társulata), annak is színész-igazgatónője, Lydia Koniordou kérte fel a neves mestert, aki ezek után izgalmas teamet teremtett maga köré. A címszereplő Koniordou mellé nagyszerű - táncolni, énekelni is tudó - színészeket választott, alkotói csapatába pedig tehetséges orosz és görög fiatalok mellé Antal Csabát díszlettervezőnek, s Horváth Csabát koreográfusnak.
Euripidész kegyetlenül lényegre törő alkotása a rövidebb darabok közé tartozna, Vasziljev azonban látványos szertartásjelenetekkel duzzasztja jó három órányira. S míg Euripidész teljes szövegéhez az utolsó betűig hű, a Kar jeleneteit óriási jelentőségűre bővíti. A 12 tagú női kar szövegét nem csupán a testek egymáshoz és a térhez való viszonyával, és nem is csupán koreográfiával és zenével erősíti fel, de a hanglejtés egészen különös módozatával is. Úgy mondatja ki, soroltatja fel a Karral a szavakat, ahogyan azok gondolatainkban követik egymást: nonverbális hangsúlyozás és mimetikus "illusztráció" nélkül - viszont iszonyatos erővel.
Vasziljev élvezettel használja a különleges teret is (terrakotta színű arénát építtetett színpad gyanánt az óriási körszeletben), rendezése alapformája a kör. Képei látványossága sosem holmi zsúfolt, harsány dekorativitásban rejlik, hanem mértani pontossággal kimért formákban. Legerősebb képei olyanok, mint a pravoszláv ikonok - amelyek mégis szervesen ízesülnek az ókori jelentéstartalmakkal, sőt a közelmúlt görög népzenei motivikájával is, amelyet élő zenekar ad elő a színen, kiegészülve a hangszerrel is bánni tudó, éneklő színészekkel. És megfér az előadás szcenikai szikársága is (Antal Csaba szigorúan fehér, fekete és piros színekben tartja) a dionüszoszi mámorral, amely egyes jelenetekben dominál.
Az orosz mester rendezése félelmetesen sulykolja, milyen közel áll egymáshoz halál és mámor. A Hírnök például, aki Kreón és leánya kínhaláláról számol be, itt harmadmagával, görögül, franciául és angolul "jelent", ragyogó arccal, mint ma a tévébemondók. Médeia is lelkesedéssel készül rémisztő tetteire, a gyermekek halála után pedig vidám férfikar dalolva játszik a buzukin. A halál diadalként jelenik meg, és így ha lehet, még riasztóbb... Médeia tetteit ebben a változatban nem a bosszú sarkallja, hanem az öntudat: le kell küzdenie saját magát is, bebizonyítania önmaga és a világ előtt, hogy megvetett női léte ellenére erős, és joggal győzedelmes.
Az orosz mester nem egy, Euripidésztől független mítikus elemet emel be a Kar jeleneteibe, s ehhez Horváth Csaba segítségét kérte, akinek mozdulatkórusai nem csupán a szövegmondás intonációját kellett pótolniuk helyenként, hanem mozgáskompozícióival allegorikus jelentéstartalmakat hozni a mű világába. Az előadás szikár stílusából azonban ezek a jelenetek sem "lógnak ki": a mozdulatok egyszerűek, erősek, nagyívűek.
Picit irigykedhetünk: van, ahol a nyári színház nem egyenlő a sebtében elkészíthető, "könnyed" szórakozással...
Epidaurosz, Görög Fesztivál, 2008. augusztus 15-16.
