Graffiti a feledés falán
Mi marad belőlünk, ha az emlékeink is elhagynak? Olja Savičević Énekes az éjszakában című regénye erre a kérdésre keresi a választ, miközben költői képet rajzol a háború utáni Horvátországról, az egyéni veszteségekről és a kollektív felejtés tragikumáról, de az önvállalás bátorságáról is.
A történet narrátora Narancs, egy excentrikus szappanopera- és forgatókönyvíró, aki progresszív memóriavesztésben szenved. Múltja darabjai széteső mozaikként keringnek körülötte, ő pedig – egyszerre bátor és banális eszközökkel – próbálja összerakni azokat. Elindul, hogy megtalálja volt férjét, a graffitiművészből lett költőt, Csalogányt. Ez az utazás nemcsak térbeli, hanem időbeli és lelki is: kétségbeesett kísérlet az életének értelmezhetővé tételére, egyfajta szimbolikus átkelés a feledés határvonalain.
A regény egyik legerősebb vonulata az emlékezet mibenlétének és törékenységének vizsgálata. A feledés itt nem pusztán betegségtünet, hanem egzisztenciális fenyegetés, sőt: metafora. Narancs emlékezetkiesése a háborús múlt, a nemzeti identitás és a társadalmi trauma kollektív elfojtásának lenyomata is. Ebben a töredezett narratívában Csalogány levelei adják a cselekmény belső gerincét: ezek az episztolák az emlékezés (vagy emlékezetátörökítés) aktusai, amelyek érzelmi és politikai tétekkel bírnak.
A szerelmi szál – amely egyben a keresés, önkeresés és identitás szimbóluma – úgy kerüli el a giccset, hogy merész és ironikus tud lenni. A szerző szerint a szerelem nem cél, hanem viszonyulási mód: egyfajta értelmezési lehetőség, amely a banalitás és az erőszak alternatíváját kínálja, egyben az érzelmek átfogóbb tétjét is kijelöli.
A regény stílusa poétikusan sűrű, gyakran szürreális, mégis lebilincselően életszagú. Az elbeszélésben az egyéni emlékezet elmosódik a történelem kollektív emlékezetében, a szerző tudatosan homályos határokkal dolgozik. A vendégszövegek – Bachmann, Goethe, Dworkin, Bukowski, Popa vagy éppen Kertész Imre gondolatai – a főszereplő zavarodott tudatának részeiként épülnek be, a mű pedig egyfajta intertextuális emlékezettér lesz.
Az Énekes az éjszakában olyanokhoz is eljut, akiknek fontos, hogy valaki végre kimondja, amit már rég nem tudunk megfogalmazni magunknak. Hogy van szerelem, amiért nem jár hősiesség, de annál több empátia. Hogy van múlt, amit igenis elragadhat tőlünk a sors. De mégis: az emlékezet nemcsak megőriz, hanem életben is tart.
Savičević második regénye az Európa Könyvkiadó kiadásában (az első az Így távoznak a kovbojok című novelláskötet) sokrétű, érzékeny és elgondolkodtató mű, azoknak, akiket érdekel a Balkán érzelemvilága, de nem csak: mer kritikusan viszonyulni a háborús múlt kollektív mitológiájához, miközben egy női hangon keresztül mesél a szerelemről, felejtésről és öntudatról. Ez a hang nemcsak egy nemzedéké, hanem egy társadalomé is, amely még mindig tanul emlékezni.
Ezért is fontos, hogy meghallgassuk.
