A több mint ötven éve működő Kaláka zenekar vezetője, zenésze a járvány miatti bezártságban is aktív és számos terve van a közeljövőre, közben pedig két jelentős díjat kapott.

„A Kaláka tavalyi, 50. évfordulós jubileumi évében nagyon sokat dolgoztunk, koncerteztünk, stúdióztunk, ezért a január és a február a pihenésé volt. Március elején adtunk néhány koncertet, de a felsőbb hatalmak úgy döntöttek, legyen kicsit hosszabb ez a szabadság" – fogalmazott Gryllus Dániel.    

Mint megjegyezte, számára ez az időszak valóban a teljes karantént jelenti: több mint egy hónapja nem lépett ki a házuk kapuján, egész életében jelen lévő asztmája miatt még nagyobb kockázatnak van kitéve. A Várkert Bazárba április 26-ra tervezett 70. születésnapi koncertjét a járvány miatt ugyan le kellett fújni, a zenész a helyszín internetes oldalán húsvétkor egy héten át jelentkezett otthoni videókkal, amelyekben a Lackfi János szövegeire, imádságfüzérére írt dalait énekelte el saját citerakíséretével.    

A Kaláka együttes öt évtizedes munkásságát a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjjal ismerték el (húsz év után másodszor is), a Gryllus fivérek két héttel később a legjobb keresztény szellemiségű előadóknak járó Szikra-díjat kapták meg életművükért.

„Úgy tudom, korábban egyetlen zenekar sem kapott két alkalommal is Kossuth-díjat. Nagy megtiszteltetés ez, a kitartásunk van benne, hogy 2000 után is annyi mindent csináltunk, különböző esteket, turnékat, lemezeket. Talán az elmúlt húsz év még termékenyebb volt számunkra, mint az első harminc, sokkal inkább a magunk urai lettünk, mint korábban. A Szikra-díj azért kedves, mert bibliai témájú lemezeimen, a Pál apostolos, a hegyi beszédes vagy a zsoltáros anyagokon az Ószövetség és az Újszövetség egyaránt jelen van" – mondta Gryllus Dániel.    

Gryllus a közeljövőre vonatkozó tervekről elmondta: motoszkál a fejében, hogy kellene csinálni egy turnét Kányádi Sándor bácsi nyomában címmel. „Érdemes lenne az útjait dokumentálni Erdélyben, Észak- és Dél-Amerikában és máshol is, egy ilyen sorozat címe lehetne Szabófalvától San Franciscóig, a Halottak napja Bécsben című verséből idézve. Szeretném azt is, ha tovább játszanánk a harminc éve műsoron lévő Pál apostolos anyagot Ferenczi Gyuriékkal és Szirtes Edina Mókussal".    

A 70. születésnapi koncert nem marad el. Az új dátum október 28., a helyszín változatlanul a Várkert Bazár. A műsor sem változik: az egyik blokkban a Sumonyi Zoltán verseire írt bibliai dalok, a Tíz példázat című lemez anyagát adja elő Gryllus Dániel számos közreműködővel, a másikban a Weöres Sándor költői prózájának mondataiból írt dalsorozat hangzik el.    

Az idei, június végére tervezett egri Kaláka Fesztivál, ami a 41. lett volna a sorban, biztosan elmarad. A Művészetek Völgyét, ahol a Kaláka Versudvar működik, egyelőre nem mondták le, az július második felében lenne.    

Kiemelt fotó: MOMkult