Ezen a színpadon ugyanis a szegény halász egy elnyomott férj, akit az asszony az éjszaka közepén nemes egyszerűséggel kirúg a házból, mert túl hangosan horkol, és aki köteles mindig feleségének kénye-kedve szerint tenni és kérni az aranyhaltól. Szimpátiánk és megértésünk első pillanattól az övé, mert egy ilyen, gyakran föléhatalmasodó házisárkánnyal lehetetlen együtt élni. De a mi halászunk áldott jó és türelmes ember, aki "nyanyóját" vagy valami ehhez hasonlóan megnevezett nejét (ugyanis az előadásban a Menő Manótól a Teletubbies figurákig és azon túl is használt halandzsahangsorral kommunikálnak) mosógéppel, tyúkkal, birkával, disznóval, tehénnel, sőt nemhogy fél, de egész királysággal elégíti ki. A telhetetlen asszonyság aztán persze jól megbűnhődik nagyravágyásáért és azért, hogy a drága jó urát papucshőssé degradálta, s a mese vége (hisz megváltozott és a családi fészekben már visszafogottan csivitelő feleség lett belőle), nem is lehet más, mint egymás karjába borulós happy end.
Az előadás szórólapja a fantázia és a varázslat birodalmába invitál, és mi szívesen követjük oda az alkotókat. A feketeszínházban pillanatról pillanatra meghökkenünk: nem látjuk a színészt, aki beleolvad a fekete térbe, csak az UV-fénnyel megvilágított kellékek láthatók. Ezek viszont a precíz összmunkának köszönhetően úgy tűnnek, mintha a semmiben lebegnének, ráadásul, hogy még misztikusabb legyen, az "alapkellékből", a halászhálóból hol egy fa, hol egy ház nő ki. A produkció kvázi-kétdimenziósságát érezhetően rajzfilm vagy gyerekrajz inspirálta, a figuráknak csak a körvonalait látjuk, ezek leginkább kékeslilák, de akad némi piros és sárga is. Egyik pillanatról a másikra változik a szín: a hullámzó tengerről (amelyen egyébként az aranyhalnak köszönhetően még járni is tud a mi halászunk) a rozoga, majd a halacska segítségével jelentősen felújított virágoskertes házikóhoz jutunk, de egy pillanat, s a királyi vár tróntermében lehetünk. Csak ámul és bámul a közönség apraja (az előadást négyéves kortól ajánlják), a nagyja meg közben jókat derül Vlado Kovatchev és Kliment Kalev orosz népi dallamokat idéző zenéjén, és a házassági tanmesének is beillő történet fordulatain.
