A darab története a második világháborúban játszódik. A szovjet hadsereg által megszállt területen megszületik egy kisfiú, akit családjával együtt a Gulagra hurcolnak, ahol mérhetetlen mennyiségű szenvedést és megaláztatást élnek át ? olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében. Az 1960-as években egy november 7-ei ünnepségre készülődnek a Perm-36-os lágerben. A rabokat felszólítják, hogy szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a műsorban, ?vagyis éltessék azt a rendszert, amely őket rabságban tartja ? hátborzongató abszurditás? ? olvasható a darab ismertetőjében. Mint írják, a kultúrfelelős és a tangóharmonikás egy barakkban tartja a szereplőválogatást, ott folyik a beérkezett írások felolvasása, szelektálása és szól a zene. Végül a díszelőadás is ott kezdődik el.

A_Gulag_viragai_eorifoto-5832
Földes László HOBO, Varga József, Pál Lajos A Gulag virágai próbáján
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

A Gulag virágai című előadás a kisfiú életén és a táborlakók november 7-ei előadásának történetén keresztül mutatja be a munkatábor borzalmas és ellentmondásos viszonyait. Elhangzanak a Gulag fájdalmas és gyönyörűséges, néha humoros versei, történetei, a kommunista realizmus csasztuskái, indulói és jelszavai, közben pedig a néző elé tárul az a fantasztikus művészi teljesítmény, amelyet a Gulagra hurcolt emberek hoztak létre ? olvasható a produkció ismertetőjében.

 

Földes László Hobo és az előadás dramaturgja, Kozma András 2009-ben személyesen járt a Perm-36-os tábor romjainál, az előadás létrehozásakor az ott szerzett élményeiket is felhasználták. A produkció díszlet- és jelmeztervezője Olekszandr Bilozub. A Nemzeti Színházban a Kaszás Attila Teremben látható előadás a bemutatót követően november 13-án, 17-én és december 19-én is látható lesz. A november 17-ei előadás után közönségtalálkozót tartanak.

Forrás: MTI

Fotó: nemzetiszinhaz.hu/Eöri Szabó Zsolt