A ma élő nemzedékek feladata a történelmi emlékek ápolása – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Fejér megyei Nádasdladányban.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a Nádasdy-család története rendkívül elismerésre méltó, hiszen a legnehezebb helyzetekben is kitartottak az ország mellett, többek között ők bújtatták IV. Bélát a tatárjárás idején. Úgy vélte, kastélyuk megújítását követően büszkén mondható, hogy olyan helyet hoztak létre, amely valóban méltó emléket állít a családnak.

A miniszter szerint a fejlesztéssel visszaállították azt a gazdagságot, amelyben a főúri családok élhettek, s ezt most már a helyiek és az egész ország megtekintheti. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az Egyesült Királyságot idéző kastély páratlan érték, amely most már megújult terekkel és parkkal várja a látogatókat.

Jelezte, hogy a kormánynak van még egy tartozása a Nádasdy-családnak: Sárváron a Nádasdy-várat eredeti formájában helyreállítani. Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében 1,723 milliárd forint uniós és 212 millió forint hazai forrás felhasználásával, 1,935 milliárdból valósult meg a fejlesztés.

Glázer Tamás elmondta, hogy a keddtől újra látogatható Nádasdy-kastély fejlesztése során megvalósult a 29 hektáros kastélykert revitalizációjának első üteme, amely közvetlenül érintette a megújuló tavat, a körülötte lévő sétányt. A kétezer négyzetméteres kastélyépületben befejeződött a földszint rekonstrukciója, elkészültek a gombamentesítési feladatok, korszerű múzeumshop, vetítőterem, kávézó és múzeumpedagógiai foglalkoztató létesült. Ezeken túl a pincében és az emeleten üzemeltetési és kiszolgálótereket alakítottak ki. Kiemelte:

visszakerültek a családtagokat ábrázoló festmények, amelyek eredetileg is az Ősök csarnokába készültek.

Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője leszögezte: Nádasdladánynak kiemelten fontos, hogy olyan turisztikai célponttal gazdagodott, mint a kastély és annak parkja. Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa közölte, hogy 38 év után újult meg az épület, amelynek az államosítást követően igen hányatott sors jutott. A program keretében nemcsak értékeket őriztek meg tartós megoldásokkal, hanem a szellemi rehabilitációra is kiemelt figyelmet fordítottak – tette hozzá.

A történelmi család képviseletében gróf Nádasdy Borbála úgy fogalmazott, hogy „az állam elvette, de a nemzet visszakapta a kastélyt”.

A sajtóanyag szerint az Ősök csarnokába restaurálás után visszakerültek az eredeti, a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzött portréfestmények, ezzel teljes egészében hitelesen helyreállt Magyarország legszebb ősgalériája. A portrékon szereplő családtagok az izgalmas élettörténetüket önmaguk mesélik el animációs filmen.

Az eredetihez hasonló enteriőrök és a modern, digitális technológia révén a látogató betekintést nyerhet a kastély történetébe, mindennapjaiba, használhatja a replika bútorokat, lapozhatja a korabeli újságok másolatát, kávét, süteményt fogyaszthat az egykori ebédlőben, mintha csak vendégségben járna a családnál. A megújult kastélyparkban újjáéledt a park kiszáradt tava, amelyen csónakázási lehetőség és kipróbálható vitorlásmodellek várják a látogatókat.

A historizmus korának romantikus stílusú nádasdladányi kastélyát 1873-tól az 1900-as évek elejéig építtette a Nádasdy-család.

Belső helyiségei közül kiemelkedően szép a faragott bútorzatú könyvtárszoba és a családi arcképcsarnok elhelyezésére készült, mívesen faragott faburkolattal, kovácsoltvas díszítéssel és hatalmas márványkandallóval ékes Ősök csarnoka. A kastély és a hozzá tartozó 25 hektáros tájképi kert 1945-ig volt az építtető nemesi család birtokában. Akkor államosították, és 45 évig különböző funkcióknak adott otthont. Az épületegyüttes és a park 1993-ban került a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vagyonkezelésébe, az azt követő évben elkészült a hasznosítási programterv, majd megkezdődött a felújítás, amelyre korábban 1,5 milliárd forintot költöttek.

Nyitókép: Virág Zsolt, a Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram miniszteri biztosa, Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Nádasdy Borbála és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Fotók: MTI/Bruzák Noémi