A gyalupadtól a világhírnévig

Munkácsy Mihály világhírű magyar festő csaknem másfél évtizeden át élt és dolgozott Párizsban. A Múzeumok Éjszakáján a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállításán tartott előadásában Bán Blanka művészettörténész, muzeológus nyújtott betekintést a párizsi évekbe.

Az általa elmondottakat olyan, a tárlat anyagában nem szereplő grafikákkal, reprintekkel illetve fotókkal támasztotta alá, melyek nem képezik a kiállítás részét, és valódi ínyencségnek számítanak a Munkácsy művészete iránt érdeklődőknek.

A Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy Mihály és a századvég realizmusa című állandó kiállításán a művész pályáját egészen a korai évektől követhetjük végig. A tárlatvezetés különleges részleteket tárt fel a festő párizsi éveiből, és közelebb hozta a látogatókhoz a festő viszonyulását ahhoz a nagyvilági életmódhoz, melybe nélkülözést követelő évei után hirtelen csöppent.

Munkácsy Békéscsabán, asztalosinasként kezdte pályáját. Ez a munka testileg és lelkileg is megviselte, de szerencsére még húszéves sem volt, amikor Szamossy Elek, a kor legjelentősebb akadémikus festője felfedezte.

Önemésztő lelki beállítottságának köszönhetően rendkívüli érzékenységgel jelenítette meg az elesetteket. Erős karakterábrázolása és eredeti festői stílusa egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy elnyerte a párizsi szalon aranyérmét.

Munkájához mecénásra volt szüksége, és a De Marché házaspárban lelkes patrónusokra akadt, még műtermet is béreltek neki. A báró felesége, Cécile Papier nem tudott ellenállni a jóképű, karizmatikus és tehetséges festőnek, és úgy próbált meg a közelébe férkőzni, hogy rábeszélte a húgát: költözzön be Munkácsy műtermébe, és álljon neki modellt.

A fiatal festő viszonozta Cécile érzelmeit, és a báró halála után egy évvel összeházasodtak. Ettől kezdve Munkácsy nagyvilági körülmények között élt és alkotott. Az asszony múzsája és társa volt, aki hátteret biztosított neki, kapcsolatokat keresett számára: fényűző szalonesteket, bálokat szervezett, melyekre a kor fontosabb személyiségeit hívta meg.

Egy különleges alkalomra például 800 magyar volt hivatalos, egy másik estélyen maga Liszt Ferenc zongorázott. Ez utóbbi eseményről fotó is készült, amelyen a vendégek sokadalmában Munkácsy leghátul, szerényen meghúzódva áll, míg Cécile az éppen zongorázó Liszt mellett, a vendégsereg közepén. Munkácsy láthatólag nem érezte magát otthonosan a felhajtás közepette.

Bán Blanka tárlatvezető elmondta: a kordokumentumokból kiderül, hogy gyakran meg is feddte feleségét, amiért túl sok a vendég, magasak a kiadások. Ezeket az alkalmakat ugyanakkor felhasználta arra, hogy megmutassa a látogatóknak az alkotásait, és kikérje véleményüket a képekről.

Ennek is köszönhető, hogy a műkereskedők felfedezték alkotásait. Az amerikai Sedelmayer révén képeinek a fele, mintegy háromszáz festmény amerikai tulajdonba került.

A műkereskedelem igényeinek megfelelően szalonképeket is festett, melyeken a nagypolgárság gondtalan életének jeleneteit örökítette meg, változatosan gazdag színvilággal. Művészete sok fiatal festőművészt vonzott a műtermébe, például Rippl-Rónai Józsefet is.

A tárlat egy festményén Munkácsy és Cécile a festő műtermében látható. A képen alig észrevehetően egy kisgyermek is szerepel, a pár egyetlen, még újszülött korában elhunyt gyermekére utalva.

Munkácsy alkotásain kívül a tárlaton szerepelnek művészbarátjának, a fiatalon elhunyt Paál Lászlónak Barbizonban festett tájképei, valamint a Munkácsy-hagyományt folytató művészek munkái is.

Bán Blanka szenvedélyes előadásmódja, a látogatókra is átragadt lelkesedése sokakat arra ösztönzött, hogy előadása után a teljes tárlatot megtekintsék.

Nyitókép: Hans Temple: Munkácsy Mihály a műtermében, Krisztus Pilátus előtt című festményével