Aprócska robot hatalmas szívvel

Egyéb

Kiábrándító kezdet, gyönyörű vég
 

Július 24-én tűnik fel a hazai mozikban Wall-E, a takarítórobot, akit azért hagytak hátra a Földön, hogy eltüntesse a más hazát kereső emberiség szemetét. Ő azonban ehelyett inkább szerelembe esik, és végül még azt is eléri, hogy az emberek visszatérjenek szülőbolygójukra.

Amilyen nyüzsgő és szédítő volt a L'ecsó Párizsa, éppen annyira kiábrándító és nyomasztó a Wall-E Földje: a felhőkarcolók mellett ugyanakkora szemétkupacok tornyosulnak, az egész táj barnában és szürkében úszik. Elsőre elég merész vállalkozásnak tűnik, hogy ilyen környezetre építsenek fel egy családi animációs filmet, de a Wall-E esetében működik a dolog - tegyük hozzá, azért is, mert körülbelül az első húsz perc játszódik csak itt, a cselekmény utána egy luxusűrhajóra helyeződik át.
 
Wall-E a takarítórobotok közül is az utolsó a Földön, a többiek mind elromlottak a hétszáz év alatt, amióta az emberiség megmaradt része a világűrben kering, a már említett űrhajón. Wall-E egyetlen barátja így egy csótány (amely tudvalevőleg mindent túlél), életébe pedig úgy próbál némi színt vinni, hogy a szemétből kiválogatja a számára érdekes dolgokat: Rubik-kockát, villanykörtét, kerti törpét, CD-t és mindenekelőtt a Hello, Dolly egy régi kópiáját.
 
A kis robot szerelemre vágyik
 

A neves musical egyik jelenete annyira megindítja a kis robotot, hogy elkezd vágyakozni egy társ után, akit hamarosan meg is kap egy Földre szállt kutatórobot személyében - csakhogy Évának fontos küldetése van, életet kell találnia a látszólag kihalt bolygón. Rá is bukkan egy parányi növénykére, amelyet azonnal eljuttat az emberek űrhajójára: és itt kezdődik Wall-E (és az emberiség) nagy kalandja, a kis robot ugyanis követi szerelmét a világűrbe.

A történetben ott a nagyon is stílusos és némiképp jogos csavar, hogy amíg Wall-E végig emberien viselkedik (kész feláldozni magát Éváért, barátságot köt a programhibás robotokkal), addig az emberek már egyáltalán nem emlékeznek azokra a szépségekre, amelyekkel az élet szolgálhat: elektromos székeken gurulva a lábukat nem használják, agyukat pedig eltompítják reklámokkal és más videóüzenetekkel. A Földet tönkretevő óriáscég mottója - Vásárolj és növekedj! -, íme, megvalósult.
 
Az új emberiség egy robottól ered
 

A nyomasztó kép ellenére a film egyáltalán nem válik komorrá, így nem kell attól félnünk, hogy a gyerekek esetleg megrémülnek a látottaktól: a vázolt helyzet inkább a felnőtt nézőknek ad gondolkodnivalót, a kisebbek továbbra is jót nevetgélhetnek Wall-E csetlés-botlásain és a jópofa karaktereken, illetve ámuldozhatnak a monumentális látványon, a világűr elemei és a technikai eszközök profi ábrázolásán.

A figurák egyébként tényleg szeretnivalók, főként a Rövidzárlat Ötös robotjára emlékeztető Wall-E, aki viszont sokkal több érzelmet képes kifejezni elődjénél. Éppen csak Éva sikeredett némileg erőszakosra, darabosra, no de ki ne nézne el Wall-E-nak, hogy beleszeret több száz év magány után? Különben is, mint azt a neve mutatja, ő az első nő, akinek segítségével hősünk újra benépesítheti a Földet. Persze ezt nem kell szó szerint érteni: a két robot közösen csábítja vissza az embereket a Földre, és az újrakezdésnek hosszú folytatása is lesz, amire az ötletes stáblistával kapunk ígéretet. A mostanában divatos, a Föld kipusztulására figyelmeztető filmek helyett végre egy alapvetően optimista filmet láthatunk, amely azt mutatja, hogy minden körülmények között újra lehet (és kell) kezdeni.