Aranyvackor másodszor

Egyéb

Mindig magasabbra
 
Jóllehet nem megjelent művek versengenek, hanem írók és illusztrátorok, akik között azonban a feltörekvő és lehetőséget kereső újak mellett rendre próbára teszik magukat a már publikáló alkotók is. A színvonal magas, a nyertes mindenképpen a közönség.
 
Kétszáznegyven pályamű érkezett, de nemcsak a számuk, hanem az általános minőségük is meghaladta a két évvel korábbi, első Aranyvackor anyagát. Ez derült ki a zsűritagok díjkiosztón elhangzott értékeléseiből a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol kiállítás is látható a pályaművekből.
 
Itt bárki meggyőződhet arról, hogy valóban komoly fejtörést okozhatott a zsűrinek, kiket is jutalmazzon végül. Minden bizonnyal ez a magyarázat arra, hogy magukról a "győztes" alkotásokról vajmi kevés szó esett, az általános és egybehangzó méltatás sokkal inkább a teljes mezőnynek szólt. Ez viszont azért örvendetes, mert egy pályázat rangját nem csupán az adja meg, hogy milyen értékű az elnyerhető díj, sokkal inkább az, hogy milyen erős a mezőny, melyben a döntő fordulóba kerülhet az alkotó. Márpedig az Aranyvackor 2009 professzionális alkotók versenye volt, s ez minden bizonnyal további lendületet ad a pályázatnak és ösztönzőleg hat a majdani pályázókra. Mi több, a minőség láttán talán még a díjakat felajánló kiadók, szerkesztőségek, intézmények száma is tovább gyarapszik, például az állam kultúrát támogatni hivatott intézményeivel. Ez utóbbiak ugyanis - kevés kivételtől eltekintve - egyelőre nem igazán fedezték fel, hogy a gyerekirodalom terén erős minőségi változás zajlik, és keresi az útját közönségéhez, a gyerekekhez és szüleikhez, hogy szebbre és jobbra tanítsa a felnövekvő generációt. Márpedig ez a folyamat mindenképpen támogatásra volna érdemes.  
 
Tehetséges alkotások
 
Díjak persze így is akadtak számosan, és az idő hiányában szűkre szabott egy-két mondatból azért kiderült, hogy a felajánlók örömmel találtak rá a saját szempontjaiknak megfelelő alkotásokra, így teljesülni látszik a díjalapítók célja.
 
Maga a pályázat Paulovkin Boglárka illusztrátor ötletéből született meg két éve, és a Pagony kiadó nyitottsága és lelkesedése kellett ahhoz, hogy meg is valósulhasson. A cél egyfajta tehetségkutatás, de - mint azt a gyakorlat mutatja - olyan alkotók is megmérettetik magukat az Aranyvackoron, akiknek tehetségét már megjelent kötetek tanúsítják, jóllehet a rendszeres publikációra még nincs, avagy csak kevés a lehetőségük. A pályázat ezért inkább a "tehetséges alkotások" versengéseként értelmezhető, mint olyan irodalmi szövegek és illusztrációk felkutatásaként, amelyeket a kiadók szívesen megjelentetnek, mert egybevág elképzeléseikkel. De nincs is ebben semmi meglepő, hiszen a díjat eleve azért alapították, hogy az alkotók megismerhessék egymást, a kiadók megismerhessék az alkotókat, a sajtó és rajtuk keresztül a nagyközönség pedig megismerhesse azokat a kiadókat, amelyek komolyan gondolják azt, hogy egy gyerekkönyv elkészítése egyáltalán nem gyerekjáték, hanem komoly szakma.
 
További elvárás, hogy kicsit felpezsdüljön és színvonalasabbá legyen a magyar gyerekkönypiac, és hogy a gyerekkönyvekhez való hozzáállás és a gyerekirodalomról való gondolkodás végre itthon is felnőtté váljék. Úgy tűnik jó úton haladnak, két év múlva pedig, az újabb Aranyvackor újabb bizonyosságot adhat erre.
 
Kísérő rendezvények:
A beérkezett pályaművekből készült kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum Bártfai-termében május 24-igtekinthető meg.
 
Díjazottak
A zsűri első díját megosztva kapta Demény Péter - Keszeg Ágnes Hóbucka Hugó a mókusoknál és Máté Angi - Szulyovszky Sarolta Volt egyszer egy város című pályamunkájával.
Második helyezett Szakács Eszter - Takács Mari Hamukirálynő című pályamunkája.
Harmadik helyezett Varga Máté - Varga Zsófia A kidobott manó, A körhinta című pályamunkája.
A Pagony különdíját a Balogh András - Gyöngyösi Adrienn páros kapta.

A zsűri elismerő oklevelében részesült:

Cserháti Hajnalka
Maros Krisztina
Benedek Szabolcs
Halász Margit-Trapp Gyöngyvér
Menyhért Anna- Klesitz Piroska
és Balogh Tünde

Kiadói különdíjak:

Pozsonyi Pagony: Balogh András-Gyöngyösi Adrienn
Csimota Kiadó: Bohony Beatrix
General Press Kiadó: Szász Ilona
Móra Kiadó: Zágoni Balázs, Jánosi Andrea
Naphegy Kiadó: Finy Petra
Cerkabella Kiadó: Kasza Julianna
Ceruza Kiadó:Szathmáry István
Könyvmolyképző Kiadó: Lakatos István

Irodalmi lapok, gyereklapok, magazinok díjai:

Csodaceruza: Sirály Dóri és Orr Máté
Egyszervolt-potrálcsoport: Kőszeghy Csilla
Dörmögő Dömötör: Boczán Bea és Bárkányi Bernadett
Litera: Lakatos István és Dávid Ádám
Irodalmi Centrifuga: Gévai Csilla
Éva Magazin: Both Gabi és Rippl Renáta
Csillagszálló: Varga Zsófi és Varga Máté
Prae.hu: Horváth Mónika és Kertész Edina

Egyéb különdíjak:

Műcsarnok: Ocztos István, Nagy Dia és Alajbég Afrodité
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal: Both Gabi és Rippl Renáta, valamint Rácz Nóra
Petőfi Irodalmi Múzeum: Garaczi László-Roskó Gábor
Budai Rajziskola: Rumi Zsófia