Bábfiesta Kecskeméten

Egyéb

A találkozón - november 13. és 17. között - a résztvevők, Magyarország szinte összes bábszínháza nem díjra hajt, hanem egymás munkáira kíváncsi. A találkozón a magyar bábszínházak bemutatásra szánt előadásaikkal bemutatkozhatnak, emellett felmérhetik jelenlegi helyzetüket és lehetőség lesz a szakmai összegzésre. Az idei találkozón 12 intézményes formában működő, állami finanszírozású bábszínház, 13 magántársulat és egy külföldi bábszínház ad műsort. A programot nézve rengeteg újdonságra, újításra, ötletre számíthatunk. Lesz klasszikus bábos előadás, zenés komédia, maszkos játék, tragikus végű cigánylegenda. Szinte felsorolni is képtelenség, hogy milyen sokszínű ez a paletta, amelyre érdemes odafigyelni.

 
Nemzetközi szakmai találkozó
 

A kecskeméti fesztivál öt napja alatt három helyszínen folynak majd az előadások, délelőttől késő estig. Bár a rendezvény nem verseny jellegű, szakmai zsűri véleményezi a látottakat. Idén a zsűri elnöke Marek Waszkiel lesz - a Bialystoki Teatr Lalek igazgatója, a zsűri többi tagja pedig Bagossy László rendező, Boráros Szilárd tervező és Hárs Anna dramaturg. A szervezők a beszélgetésre hazai és külföldi szakembereket is várnak, vendégeik lesznek továbbá a határon túli bábszínházak képviselői, nemzetközi fesztiválok szervezői Angliából, Olaszországból, Finnországból, és Szlovákiából.

 
Mérleg és értékelés
 

Ez az ötnapos program kicsit alkalmat ad a hazai helyzet összegzésére is. Jó hír, hogy Magyarországon még mindig több az állami finanszírozású bábszínház, mint Nyugat-Európában, ahol ehhez a műfajhoz, kevesebb szereplővel, a magánszféra teremti meg az anyagi kereteket. Közeli szomszédjainkat tekintve is van alap az összehasonlításra: míg a lengyel és cseh bábművészek több felnőttelőadást tartanak színen és ennek megfelelően az idősebb korosztály is programnak tekinti a bábszínházba járást, addig idehaza a célközönség továbbra is a gyerek.

 
Általában a nagyobb bábszínházak évi 3-4 új bemutatót terveznek, ennek az önkormányzatok által meghatározott anyagi keretek szabnak határt. Kecskemét, amely ebbe a kategóriába számít, az elmúlt évekhez képest idén eggyel csökkentette az új alkotások számát, ám a bemutatók száma nem csökkent: felújítással tették teljessé az évadot.
 
Hinni a mese erejében
 
Átnézve a Ciróka idei repertoárját, elmondható, a művészek nem függetlenítik magukat a hétköznapoktól. Olyan meséket dolgoznak fel, amelyek aztán úgy rezonálnak a gyerekközönségben, hogy segítenek a mindennapokban megélt események feldolgozásában, megoldásában. Idén a kirekesztettség, az előítéletesség, a másság témájában készültek el a teltházas előadások. A szakma ars poeticája: hinni a mese erejében. Több játszóhely repertoárját áttekintve az bizonyosan állítható: a magyar bábművészet alapvetően közönségkövető, a trendet döntően a befogadó közeg határozza meg.