Közvetlen modorban a halálról
Gabi még a nevét is a bátyja után kapta, az elhunyt kisfiút ugyanis Gábornak hívták. Van elég alkalmunk megjegyezni a nevet, hisz a darabban sűrűn elhangzanak olyasféle mondatok, mint "Gábor biztosan megenné a főzeléket", "Gábor mindig elpakolt maga után". Láthatólag a kislány feje is tele van a szülői szónoklatokkal, hiszen bátyjának még a sírkövét is irigykedve nézi - ugyanakkor lázadozik is saját sorsa ellen: büszkén húzza ki magát, hogy ő már hatéves, míg Gábor csak három volt, mikor meghalt.
Az ábrázolt lelki folyamatok, amilyen bonyolultak, olyan egyszerűen jelennek meg a darabban, hiszen mindent Gabi, vagyis egy hatéves kislány szűr meg számunkra. Tulajdonképpen az ő gondolatfolyama az egész történet, ami ilyenformán néha összefüggéstelennek, ziláltnak tűnik, de egyrészt éppen ez a szándék, másrészt így is koherenssé tud válni a mondanivaló.
A szöveg közvetlensége elsőre talán megdöbbentő lehet, de aztán inkább üdítően frissnek hat. Nem véletlen, hisz az eredeti mű egy svájci német író, Guy Krneta tollából származik - márpedig a németek nálunk (és a többi európai népnél is) jóval előrébb járnak a traumák feldolgozásában, már csak azért is, mert a II. világháború óta pszichológusok és szociális munkások egész hada foglalkozik a lakossággal. A remek magyarítást Fábri Péter végezte, aki már a 2007-es berlini gyermekszínházi biennálé kapcsán is elismerően nyilatkozott az eredetileg Ursel címet viselő darabról.
Bonyolult történések, egyszerű díszlet mögött
Az egyszerű, ámde gyermekien költői fogalmazásmódot Novák János egyhangszeres zenéje mellett a minimális díszlet is aláhúzza, amely néhány paravánból és pár fehér lepedőből áll: a színészek ezeket húzkodják ide-oda, illetve ezekből formálnak különböző tárgyakat, alakokat. A színpad fehérsége nemcsak a Fészek belső terét ellentételezi, de a darab feketeségét is próbálja könnyíteni - emellett remek háttér a vetített gyerekrajzokhoz, amelyek időről időre illusztrálják a cselekményt, akár "mozgó" jelenetekkel, vagyis gyors egymásutánban mutatott diákkal is.
Magát Gabit egy bájos, cserfes báb jeleníti meg, amelyet végig két színésznő (Török Ágnes és az énekesnőként is ismert Tisza Bea) irányít - kivéve az utolsó jelenetet, aminek viszont nagyon is megvan a funkciója. Bodnár Zoltán és Szívós Károly személyében két férfi is jelen van a színpadon (újra összeállt tehát a Toda stábja): ők jobbára a díszletet mozgatják, és ha néha hangot is adnak egy-egy férfiszereplőnek, akkor is elbújnak valami mögött. Gabi életében a férfiaknak nincs tehát sok szerepe, nem is nagyon lehet, hisz őt egy fiú fosztotta meg saját létezésétől.
Szülei szeretetéért folytatott "szabadságharca" azonban - talán mondanunk sem kell - jól végződik, de így sincs könnyű dolguk a szülőknek, tanároknak, akik vállalják, hogy elbeszélgetnek a gyerekekkel a látottakról. Igaz, a nehéz feladatból a két színésznő is átvállal egy keveset: az előadás végén beszélgetést kezdeményeznek az ifjú közönséggel, amikor nemcsak a darab során keletkezett érzésekről eshet szó, de a gyerekek rákérdezhetnek például arra is, amit nem értettek a cselekményből.
