A film induló képsoraiból már látszik, nem sokat vacakol az új "évad" az előzmények ismertetésével, ami kicsit zavaró lehet azoknak, akik nem látták az első részt. A dramaturgia szinte egyből belevág a történetbe, mintha az időspórolással minél nagyobb teret akarna adni annak a hihetetlen történelmi és technikatörténeti tablónak, amely kirajzolódik a film során.
Ha valaki nem ismerné a sztorit: a New York-i Természetrajzi Múzeumban őriznek egy ősi egyiptomi táblát, amely minden éjjel életre kelti a kiállítási tárgyakat. A mostani film alapját az adja, hogy a táblát - a régi szereplők egy részével együtt - átszállítják Washingtonba, a világ legnagyobb múzeumának számító Smithsonianbe. Ezek után el lehet képzelni, miféle kavalkád alakul ki: történelmi személyek és híres műalkotások egész garmadája elevenedik meg.
Az alkotók remekül ki is használják az ebből adódó lehetőségeket: a világ meghódítására törő fáraó, Kah Mun Rah csapatát például Rettegett Iván, Napóleon és Al Capone erősíti, az előző részből megismert éjjeliőrnek, Larry Daleynek pedig főként a világ első női pilótája, Amelia Earhart válik segítségére. Benéz még az óriás Lincoln, vagy tíz aprócska Einstein, Rodin Gondolkodójáról kiderül, hogy egy izomagyú suttyó, hőseink pedig egy időre belógnak Alfred Eisenstaedt híres fényképébe is, mely egy matróz és egy ápolónő csókját örökítette meg a II. világháború végén.
A figurák persze nem bocsátkoznak túl nagy mélységekbe, igaz, ennyiféle karakternél nem is lehet komplex jellemábrázolásra számítani. A legtöbb szereplő kifejezetten sematikus, esetleg karikatúraszerű: a világ legnagyobb gonosztevői például mind komplett idióták, az Owen Wilson által játszott minicowboy pedig - annak ellenére, hogy körülbelül tíz centi "magas" - a legkeményebb legénynek hiszi magát.
Több kulturális utalás is színesíti a filmet: többek között egy kis Túl a barátságon-utánérzés vagy elég csak a számtalan műalkotásra gondolni, ami a múzeumban felsorakozik (Roy Lichtenstein, Grant Wood, Edward Hopper képei), vagy például a szerelmesek (könnyű kitalálni: Larry és Amelia) körül dongó puttók is a Titanic főcímdalát éneklik, bár - legalábbis Larry szerint - kissé hamisan.
Az Éjszaka a múzeumban 2. összességében egy nagyon könnyed másfél órát kínál, ahol semmit sem szabad komolyan venni. Az akciók, szerelmes jelenetek is mind nagyon plasztikusak, így a film minden korosztály számára élvezhető és ajánlható.
