A felnőtt érti, a gyerek talán unja
Szűkös pincében, teljes sötétségből indulunk, és a darabnak több pontján visszaköszön ez a klausztrofób hangulat, amely a gyerekeknek szerencsére még nem jön át. A történetnek szinte csak az eleje és a vége meseszerű, a közepét Berzsián nagy félelme (a kiégéstől, a belső sötétségtől, magától a félelemtől) uralja, ami a felnőttek számára akár egészen megindító is lehet, a kisebbek számára viszont nem biztos, hogy szórakoztató.
Igaz, a hiba (már ha ezt hibának rójuk fel) nem a jelen adaptációban, hanem Lázár Ervin többrétegű szövegében van, más kérdés, hogy a színpadi megvalósítás erre még rátesz egy lapáttal: míg Berzsián a könyvben furcsa, helyenként vicces mondatokba gyúrja elkeseredettségét, addig az őt játszó Ficzere Bélának üres tekintete, egész testéből áradó szomorúsága is van. Mást kap tehát a gyerek, mint egy kedves mesét.
Elrettenni persze így sem kell a darabtól, mert az ifjabb nézők számára az ábrázolt lelki folyamat valószínűleg cseppet sem nyomasztó, csupán üresjáratot teremt két mesés történet közt. Vannak ugyanis elemek, amiket a kisebbek is élveznek, például amikor Berzsián elzárkózik az emberiségtől, és azon ügyködik, hova rejtse el csengőgombját (aztán az összes barátjának megmutatja a rejtekhelyet), vagy amikor Sróf mester (Kassai László) a televízióból taligát, a talicskából pedig tévét fabrikál.
Visszaköszön a könyv hangulata
Jópofa, a közönséghez kiszólogató karakter Vinkóczi Lőrinc (Koleszár Bazil Péter), a vinkó- és lőremérő is, akinek Hörpentőjében százféle szörpöt lehet kapni - ő afféle játékmester, narrátor a darab során, pirospozsgás, kövérkés karakterét bizonyára hamar megkedvelik a gyerekek. Áttentő Redáz (Jáger Szabolcs) kellőképp félelmetes, Zsebenci Klopédia (Berki Szofi) is eléggé locsi-fecsi, jól hozzák tehát a könyvből ismert figurákat.
Aki talán kicsit halványnak tetszik, az a fülrepesztő zenész, Violin (Tóth Zoltán), aki pedig mindenképpen az, az a másik címszereplő, Dideki (Szávai Katalin). Igaz, ő csak a darab végén jelenik meg (keresik, várják is közben a gyerekek), kutyájával, Ribizlivel együtt viszont igen fontos szerepet játszik, úgy a történeten belül, mint kifelé - hozzájuk kötődik ugyanis az interaktív rész, amihez még a belépéskor osztják ki az eszközöket a nézőknek.
Meg kell dicsérni a színház lehetőségeihez mérten egyszerű, ám stílusos díszletet az ide-oda forgatható falakkal, valamint Vedres Csaba zenéjét, amely sokszor börleszkszerű, álarcos jeleneteknek játszik alá, de Berzsián komorabb lelkiállapotait is jól festi meg. Összességében egy jól összerakott, hangulatos darabról van szó, amely méltó adaptációja a könyvnek, azon azonban még mindig lehet vitatkozni, hogy mennyire szól a gyerekekhez.
