Még láthatjuk
Persze a búcsúelőadás nem jelenti azt, hogy a bábművésszel és tettre kész figurájával nem találkozhat többé a közönség. A "Vitéz László és a csodaládát a Magyar Televízió is rögzítette, és ezenkívül három másik történet (Az elátkozott malom, Az elásott kincs, Itt nem szabad énekelni) is megtalálható a köztévé archívumában. A Vásári bábjátékos című műsor a bábokat mozgató művészt is felvette, így Kemény Henrik játékát, utánozhatatlan stílusát a búcsúelőadás után is bármikor újranézheti majd az utókor.
Vitéz László mellett azonban több más, igencsak kedvelt figurát is alkotott Kemény Henrik: az ő keze munkáját dicséri például Süsü, a sárkány, valamint a Zsebtévé több bábja, Hakapeszi Maki és Furfangos Frigyes is. A bábművész tehát mindig a gyerekek szórakoztatását tartotta szem előtt, de előadásait ugyanúgy élvezték a felnőttek is: sőt munkáját - főként a nyolcvanas évektől - számos kitüntetéssel ismerték el. 2005-ben Kossuth-díjat kapott.
Búcsúelőadását egy bevált és megszokott (már a XIX. században is nézőcsalogatóként funkcionáló) etűddel, a Két kicsi négerrel kezdte, ezután pedig három történetet, a Füttyös ördögöt, a Vitéz László és a csodaládát, valamint a Vitéz László és a krokodilt adta elő. Az összességében Szervusztok, Pajtikák! címen ismert darab után közönségtalálkozóra is sor került, ahol Bérczes László és Nánay István beszélgetett Kemény Henrikkel.
Megszakad a családi hagyomány
Kemény Henrik a mutatványosok világának utolsó ismerője, és régóta a vásári bábozás egyetlen hiteles képviselőjének számít Magyarországon. A Népliget közepén nőtt fel, abban az időben, amikor még létezett a Mutatványosok tere, ahol vurstli mellett cirkusz és mozi, valamint több vendéglő várta a szórakozni vágyókat. Itt működött Keményék családi bábszínháza is, ahol természetszerűleg mindig valami harsány, gyors, izgalmas darabot kellett produkálni ahhoz, hogy a közönség éppen ezt válassza a rengeteg lehetőség közül.
Kemény Henrik első bábos szerepét már hatévesen megkapta az édesapja által írt, Pótvizsga című darabban. Később neki magának is meggyűlt a baja a tanulással, úgy tízévesen ugyanis már a Mark Twain-féle Koldus és királyfi kettős szerepét magolta, ahelyett, hogy az iskolai tananyagra összpontosított volna.
Ekkortájt már saját figurákat is faragott, tíz évvel később pedig kénytelen volt teljes egészében átvenni a családi vállalkozást - miután édesapja nem tért vissza a munkaszolgálatból, és öccsét, Mátyást is málenykij robotra vitték. Mikor Mátyás hazatért, ketten együtt már egész nap játszottak: folytatólagos előadásokat csináltak, ahol egy jeggyel két előadásra lehetett bennmaradni.
A népligeti mutatványos teret 1952-ben államosították, de szerencsére először a mechanikus szerkezeteket, a körhintát, a dodzsemet vették leltárba. A Kemény család bábszínháza így egy nap haladékot kapott: az éjszaka folyamán az Állami Bábszínház műhelyvezetője, Jakovits József kimenekítette a bábokat, amiket aztán Bálint Endre festőművésszel közös műtermében "bújtatott".
Talán ennek is köszönhető, hogy az ötvenes évektől a kilencvenesekig Kemény Henrik volt az egyetlen, aki a vásári mutatványozás műfaját művelte Magyarországon - a hetvenes években egy Trabanttal járta az országot, de az ő nevéhez fűződik többek között az első vidéki, jelesül a győri bábszínház megalapítása is.
Vitéz László nincs egyedül
Legismertebb figuráját, Vitéz Lászlót talán nem is kell bemutatni senkinek, de annyit érdemes róla tudni, hogy több ország meséiben megjelenik: szinte azonos Paprika Jancsival, akit Garay János egy 1843-as cikkében említett először mint az olasz commedia dell' arte Pulcinellájának magyar megfelelőjét.
Más nemzeti bohócokat is ismerünk azonban az európai bábszíntérről, elég csak az orosz Petruskára, a francia Guignolra vagy az osztrák Hanswurstre gondolni. Ahogyan külföldi testvérei, úgy Vitéz László is amolyan népi hős: durva humorú, verekedős, de helyén van az esze és a szíve, keze ügyébe pedig mindig akad egy palacsintasütő (máshol bot vagy fakanál), amivel jól elveri még az ördögöt vagy a halált is.
