A fertődi kastélyba kerülnek a gyerekmunkák

Egyéb

A Város- és Faluvédők Országos Szövetsége közel két évtizeden át évről-évre pályázatot hirdetett az ifjú generációk számára Gyerekek az épített és természeti környezetért címmel és témában. A mára négyszámjegyűre duzzadt pályamunkák műfaja változatos, a leleményes kézimunkák és festmények éppúgy megtalálhatók közöttük, mint makettek és különféle helyismereti dolgozatok vagy fotósorozatok. A legjobb alkotásokból minden évben kiállítás nyílt, majd a pályázók nyári táborokban ?szállhattak meg? egy-egy települést, hogy ott hasznos munkával töltve az időt hozzájáruljanak a környezet szépítéséhez. Az utóbbi években a táborosok többször segítettek a Műemlékek Nemzeti Gondnokságához tartozó műemlékek karbantartásában, így Fertődön az Esterházy-kastélyban, a füzérradványi Károlyi-kastélyban, az Oroszlány?majki remeteségben és a vértesszentkereszti középkori templom- és kolostorrom környezetének rendezésében.

 
Az 1992 óta gyűlő értékes pályamunkák lassan megtöltötték a Szövetség székházának helyiségeit, s nemigen lehetett tudni, mi lesz a sorsuk. Miután Ráday Mihály, a városvédők doyenje értesült arról, hogy a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága egy gyermekmúzeum létesítését tervezi a fertődi Esterházy-kastélyban, a kis remekműveket felajánlotta az intézménynek. A Gondnokság örömmel fogadta az ajánlatot, hiszen a tervezett gyermekmúzeum profiljába jól illeszkednek majd a gyerekek alkotásai. Az Esterházykastély keleti, ún. patkószárnyában kialakítandó gyermekparadicsom egy ?Eszterházi Tündérkert? nevet viselő nagyobb projekt része, melyet az intézmény uniós pályázatra fog beadni.
 
A családi és gyermekprogramok helyszínéül szolgáló ?Tündérkert? első egysége a Pál-major, a kastély déli parkjának keleti szélén egykor volt kis majorság, amely a hercegi gyermekek természetszeretetre és gazdálkodási nevelésére szolgált. Rekonstrukciója révén a természetvédelmi és környezeti nevelés kap itt hangsúlyt. A másik egység a főépületben a volt konyhák és kiszolgáló helyiségek felújításával kialakítandó gyermekmúzeum és műhelykomplexum, melynek főbb elemei a galéria, a barokk konyhaként berendezett ?vizes? foglalkoztató, a távol-keleti hagyományokra építő kínai kézműves terem és a kreatív játszóház lesznek. A műhelyekben mindenekelőtt múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásokat lehet tartani, de alkalmasak lesznek különböző családi programok szervezésére és a fogyatékkal élő gyermekek terápiás foglalkoztatására is.
 
A Város- és Faluvédők Országos Szövetségében őrzött gyermekmunkák válogatott kollekciója az elmúlt napokban megérkezett a fertődi kastélyba. Addig, amíg a gyermekmúzeum kialakítására nem kerül sor, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága időszaki kiállításokon mutatja be a legszebb darabokat, a tervek szerint nemcsak az Esterházy-kastélyban, hanem az intézmény más műemlékeiben is. Egyeztetések folynak arról is, hogy a Gondnokság és a városvédők a jövőben közösen hirdessék meg a ?Gyerekek az épített és természeti környezetért? című pályázatot, folytatva a nemes hagyományt.