Harminc éve, 1978. június 19-én készült el az első sorozat a Garfield képregényből: a három kockából álló kis történet, habár negyvenegy amerikai újságban jelent meg egyszerre, először nem aratott igazán nagy sikert. Legalábbis így látszott, hisz a laptulajdonosok néhány hét után megszüntették a rovatot, de aztán az olvasóközönség nyomására mégis újra kellett indítaniuk - Garfield pedig azóta is különös és kedvelt színfoltot jelent a képregények világában.
Talán senkinek sem kell bemutatni a narancssárga, fekete csíkos macskát, aki mindennél jobban szeret enni és aludni, olyannyira, hogy legszívesebben mást sem csinálna egész nap - ez persze meg is látszik testalkatán. Különösen imádja a lasagnát (ami nem is csoda, tekintve, hogy egy olasz étterem konyhájában született) és a kávét, ki nem állhatja viszont a hétfőt, a pókokat és a postásokat. A figura ihletője állítólag a rajzoló, Jim Davis nagyapja volt, aki nemcsak nevét, de személyiségjegyeit is kölcsönözte a kövér cicának.
A történetek nagy része sematikus környezetben (az asztalon vagy a tévé előtti fotelben) játszódik, és ebből talán le is vezethető Garfield népszerűségének titka: ennek alapja ugyanis éppen az általánosság, az egyszerűség. A felvetett kérdések mindenki számára ismertek, így mindenkinek adhatnak is valami pluszt, ahogyan a képregényből áradó hangulatot, az élet könnyedségét, a hétvégék lustaságát is szívesen átéli bárki. Garfieldnak ráadásul humora is közérthető: Davis szándékosan nem használ szóvicceket vagy szlenget, így a történetek megértéséhez akkor sincs szükség komolyabb angol tudásra, ha eredetiben olvassuk azokat.
