Mert bizony hajdanában nem voltak szépen megmunkált bababútorok, kikent- kifent babák. A lányoknak maradt a csuhébaba, a fiúknak a faragott autó és így tovább. Egy-egy plüssmaci igazi kincsnek számított, ahogy kincs volt a játékra szánt idő is. Hiszen a gyerekek kétkezi munkájára is szükség volt. A hagyományos magyar falusi közösségekben felnövekvő gyermekek korán megismerkedtek a paraszti munkával. A négy-öt éves leánykákat szegényebb családokban libapásztornak állították, a kisfiúk apjukkal mentek a mezőre. A nyolc-kilenc éves fiúk gyakran tavasztól őszig őrizték a jószágot, szarvasmarhát, sertést. A tizenegy-tizenkét éves fiúk, lányok napszámba jártak, vagy kiscselédnek, kisbéresnek állva három vagy hét hónapra ?szolgálni" mentek. Jobb módú gazdák gyermekei a családi gazdaságban sajátították el a gazdálkodáshoz, a háztartáshoz szükséges ismereteket. A munkába nevelődés során a szülők, nagyszülők kisebb méretű munkaeszközöket, kis kapát, kis ásót, gereblyét, mosósulykot, mángorlót készítettek gyermekeik számára. Mire a leányok eladósorba kerültek, a fiúk katonának mentek, minden olyan ismeretet el kellett sajátítaniuk, amelyet a helyi közösség elvárt tőlük, s az önálló élet megkezdéséhez szükséges volt.
A gyerekek korán részesévé váltak a család és a falusi közösség ünnepeinek. Kezdetben inkább csak szemlélőként, a nagyobb testvérek és a felnőttek társaságában voltak jelen, később azonban egyre több szokás aktív résztvevői lettek. Ezzel nemcsak megismerték és elsajátították a hagyományos ünnepek és szokások rendjét, hanem megtanulták az énekeket, táncokat, köszöntő verseket, adománykérő szövegeket is. A szerepek eljátszása életre szóló élményt adott, s erősítette a felnövekvő gyermek közösséghez való tartozását.
A kiállításon nemcsak a régi paraszti létformát mutatják be a látogatóknak, hanem tovább lépnek a közeli múlthoz is az 1950-1960-as évekre. Ebben az időszakban egyre inkább az óvoda és az általános iskola befejezése vált a gyermekek életében fordulóvá. A ballagás a pedagógusoktól és a hasonló korú gyermektársaktól való elválás mellett a család és a rokonság közös ünnepe lett.
De vajon mi történt később? Az 1950-es évektől kezdve sokan, ? különösen a fiatalok ? elhagyták szülőfalujukat, városokba költöztek, ipari munkások, értelmiségiek lettek, lassan elszakadtak gyökereiktől. Sok ház vált lakatlanná, néhol egész falvak néptelenedtek el. Elhagyatottá váltak az egykor serény, dolgos kezeknek munkát adó régi falusi műhelyek. Felbomlott nemcsak a hagyományos családi, de a faluközösség is.
Az 1970-es években új folyamat indult el a városi, különösen a fővárosi fiatalok körében. Érdeklődésük a "vidék", a falusi életforma felé fordult, hogy megismerjék, hogyan élt, dolgozott, ünnepelt a falu lakossága egy emberöltővel korábban. A katalizátor szerepét a népi táncegyüttesek és népzenészek töltötték be, akik járták a vidéket, de leginkább az erdélyi falvakat, hogy "tiszta forrásból" gyűjtsenek, tanuljanak énekelni, zenélni, táncolni.
A kiállítás szervezői fényképekkel és a kiállított tárgyakkal igyekezett még közelebb hozni a látogatóknak ezt a fajta kultúrát. A kiállításon szerepelnek a kicsinyek számára készített bútorok, használati tárgyak, viseleti darabok, munkaeszközök és gyermekjátékok. Külön figyelmet szenteltek a játékszerek közül azoknak, amelyek a megújuló hagyomány révén a mai gyerekek számára is fontosak lehetnek. A kiállításhoz kapcsolódó ?Játékudvar"-ban ti is kézbe vehetitek és kipróbálhatjátok a játékokat, és elsajátíthatjátok a gyermekjáték készítés fortélyait.
www.mezogazdasagimuzeum.hu
