Hagyományteremtő rajzfilmünnep Bogyóval és Babócával

Egyéb

 
 
(MTI) - Gyereknap alkalmából a KEDD animációs stúdió úgy döntött, megszervezi az első országos gyermeknapi rajzfilmünnepet. A fesztiválon országszerte 30 moziban vetítenek új és régi meséket, sorozatokat. Emellett ügyességi és pontgyűjtő játékokkal, kvízversenyekkel és rajzpályázatokkal is színesítik programjaikat a filmszínházak. A részletes és helyi programokról a www.rajzfilmunnep.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
   
M. Tóth Géza animációs rendező, a stúdió vezetője elmondta: a rajzfilmkészítés egy-két műhelyen kívül nagyjából megszűnt Magyarországon, pedig olyan animációs örökségünk van, ami régen világhírűvé tette a magyar meséket. "Ezzel az ünneppel szeretnénk megmutatni, ma is vannak olyan kiváló és tehetséges művészek Magyarországon, akiknek munkájára most is érdemes odafigyelni" - fogalmazott. A stúdió vezetője arról is beszélt, hogy ezzel a kezdeményezéssel szeretnének hagyományt teremteni. 
    
A szervezők a Magyar Televízióval együttműködve, annak archívumából kiválasztottak jó néhány régi klasszikus mesét, mesesorozatot, a mozik szabadon válogathatnak ezekből és színesíthetik velük műsorkínálatukat a fesztivál napján. 
    
A rajzfilmünnepen tartják a Bogyó és Babóca - 13 új mese című animáció előbemutatóját. A Bartos Erika nagysikerű könyvsorozatából készült produkció a csigafiú és a katicalány kalandjait meséli el a legkisebb korosztálynak. Egyszerű képi megjelenítése és kedves figurái révén az óvodásoknak is teljesen érthető nyelven tudja elmesélni a sok hétköznapi szituáción alapuló tanulságos történetet - mondta el M. Tóth Géza.
    
"Sosem gondoltam volna, hogy valaha a gyermekeimnek esténkét kitalált meséimet egyszer mozivásznon fogom viszont látni" - fogalmazott Bartos Erika. 
    
A film producereként M. Tóth Géza kiemelte: fontos szempont volt a mese készítésénél, hogy közvetlenül a gyermekekhez szóljon. Nem alkalmaztak bonyolult animációs megoldásokat, helyette inkább arra törekedtek, hogy a vásznon megjelenő rövid történetek jól érthetők legyenek és az epizódok közti lélegzetvételnyi szünetekben a gyerekek kedvük szerint kommentálhassák a látottakat
    
A teljes egészében önerőből készült produkció első 13 részét már öt európai országban láthatják a gyerekek, valamint az egyik legismertebb mesecsatorna is vetíti. Jelenleg tárgyalások folynak a kínai fordításról és sugárzásról is. A folytatáson ugyanaz a csapat dolgozott, amely a sorozat első részein; Krizsanics Antonin rendezte, az Alma együttes írta a zenét és Pogány Judit kölcsönözte a hangját az erdőlakó bogaraknak, valamint mesélte el hétköznapjaik történetét.