Hinta az egész világ

Kezükben a színház eszközei mintegy varázsütésre, szinte észrevétlenül válnak a mindennapi életben felmerülő problémák tiszta tükrévé, amely azonban minden gyerekben - általános iskolától a gimnáziumig - egyéni válaszokat generál, nem nagybetűs, bebiflázandó igazságokat közvetít. A Káva színházi nevelési foglalkozásainak színes repertoárja a gyakran igencsak labilis családi kapcsolatoktól kezdve az áldozati léten át egészen az előítélet egyedi megközelítéséig terjed: ám a mérleg sosem billen a foglalkozás vagy a színházi előadás, illetve egyik vagy másik értékítélet felé.

 

 

A Hinta című foglalkozásnak már a címében is ott rejlik a riasztó lent és fent, a labilis erőviszonyok kusza hierarchiája. A kedden délelőtt a Bajza utcából érkező ötödikesek már nem először látogatnak el erre a nem mindennapi bolygóra, ahol néhány éve még a barátság útvesztőiben lavíroztak: ezúttal azonban az erőszak és az áldozati lét témaköre mozgatja meg a lurkók fantáziáját. A Marczibányi Téri Művelődési Központ nagytermében alig észlelhető az ilyenkor várható kezdeti bizonytalanság: a gyerekek az első perctől kezdve önfeledten vetik bele magukat a játékba, amely észrevétlenül világít rá saját életük ismerős helyzeteire és vezeti el őket ahhoz az útkereszteződéshez, ahol már mindenki csak saját maga választhat irányt. Bori Viktor programvezető elmondja: általában nincs gond a gyerekek aktivitásával, sőt, ez a csoport már egy kissé túlzottan is aktív volt.

 

A színpadon megelevenedő játszótéren Bogi (Fekete Ágnes), Sanyi (Bori Viktor) és Botond (Sereglei András) tartja rettegésben Áront (Kardos János). Bár hiányzik mindenféle fizikai erőszak, a közvetlenül a színpad előtt helyet foglaló gyerekek hamar felismerik: a lelki sérülés ennél olykor sokkal mélyebb is lehet. "A lelki kínzásnál nincs határ, a fizikainál van" - mondja egy kislány, majd osztálytársa a bűntudat tartóssága mellett érvel: "Vissza lehet emlékezni olyan bakikra, amik nem fognak nyugodni hagyni".

 

 

Az áldozatszereppel kapcsolatos eszmecsere közben kis nyüzsgés támad, egy fiú méltatlankodó hangja azonban kihallatszik: "Hallottam ám!" - mondja sértődötten a szemben ülőknek, akik feltehetően vele példálóztak az eset kapcsán. Mint később kiderül - megfigyelőként többen, távolabbról követjük az eseményeket, köztük az osztály tanárai is -: ő az osztály egyik nehezebben kezelhető diákja. A jelenettel kapcsolatban persze nemcsak a társak, de a tanár felelőssége is felmerül, az egyes szereplők gondolataiba való belehelyezkedéskor azonban csak nagyon kevesen gondolják, hogy az áldozat a pedagógustól várna segítséget. "Inkább leszek áldozat, mint árulkodó" - szól az egyik lehetséges gondolat. Bori Viktor később rámutat: ennek a módszernek az egyik legnagyobb előnye, hogy az egy szerepből való megnyilvánulás lehetősége védett közeget biztosít a gyerekeknek.

 

A Káva olyan témákat igyekszik megragadni, amelyek bizonyos szempontból tabunak számítanak - mondja Kardos János. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a ma még kuriózumszámba menő szakmát űző színész-drámatanárok (jogilag ez a szakma tulajdonképpen nem is létezik) nem kevés sikerrel kapargatják meg a sokszor inkább szőnyeg alá söpört problémák felszínét. Bori Viktor például arról számol be, hogy egy alkalommal éppen egy szereplőn keresztül indult el az osztályon belüli párbeszéd, aki ezáltal - villámhárítóként, szócsőként - izgalmas helyzetet teremtett.

 

 

"Itt nincsenek rossz meg jó válaszok" - mondja egy ponton a gyerekeknek a programvezető, ami jól példázza, hogy a Káva nem ítélkezik, nem szájbarág: csak egy-egy dráma vagy saját alkotás révén nyit takaros kis ablakot a való világra, amelynek peremén csillogó gyerekszemek vizslatják a történtek lehetséges kimenetelét, vagy éppen okait.