Ismét diák régésztábor Eszterházán

Egyéb

Immár hagyományosnak mondható a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága nyári régésztábora, melyet a történelem iránt érdeklődő 12?14 éves fertődi diákoknak szerveznek. A tábor egyik célja, hogy az Esterházy-kastély környezetében elásott vagy feltöltésekbe került emlékanyagokat feltárják, de ugyanennyire fontos, hogy a kutakodás során a diákok pozitív élményekkel gazdagodjanak és erősödjék kötődésük a kastélyhoz a helyi értékekhez. A ?kútfők? ez esetben a település lakosai, akik számos adattal tudnak szolgálni arról, hogy világháború alatt és után a jórészt elpusztult kastélybéli felszereléseknek vagy töredékeiknek mi lett a sorsa. Az elmúlt években szervezett táborok munkája során sokféle, zömmel 18?19. századi anyag került elő: üvegcsillárok finoman csiszolt darabjai, márványburkolatok és asztallapok töredékei, kályha- és bútordíszek, vasalatok és a legkülönbözőbb használati tárgyak ? túlnyomórészt sajnos összetört ? leletei. Az eddig összegyűlt emlékanyagból tavasszal kis kiállítás készült, amely jelenleg is megtekinthető a kastély egyik termében.

 
Az idei diák régésztábort június 25?29. között rendezik meg, vezetői Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója és Vajdai Ágnes múzeumpedagógus.
 
A résztvevő diákok száma 10 fő, részvételi díj nincs, a költségeket az Esterházy-kastély támogatója, az Esterházy Kastély Kápolna Alapítvány fedezi.
 
A diákcsapat napi programja 9 órakor kezdődik és a délelőtt a terepen telik el. A délutánt az előkerült leletek tisztítása, elemzése és azonosítása tölti ki, párosulva egy-egy múzeumpedagógiai és kastélybéli programmal. Idén a kutatások két helyszínen folytatódnak. Egyrészt a kastélytól északra húzódó fasorban, ahol 1944 telén lövészárkos védelmi vonal húzódott, s az árkok későbbi feltöltésébe sok kastélybéli törmeléket hordtak. (Itt már korábban is sok és műfajilag gazdag töredék került elő.) Másrészt a déli nagy park mögötti erdőkben, ahol szondázó ásatások kezdődnek, ellenőrizendő a területre vonatkozó, szintén leletekre utaló szórványadatokat. A kutatást itt légifelvételek elemzése és korszerű eszközök ? például fémkeresők ? is segítik. A várhatóan ismét gazdag leletanyag a kastélymúzeum gyűjteményeit gyarapítja és legszebb darabjaival bővítik a meglévő kiállítást.