Labirintus-kerengő David Bowie-val

Egyéb

A tizenöt éves Sarah imádja a tündérmeséket: nemcsak hogy falja őket, de élénk képzelete révén igen könnyen bele is tudja élni magát egy-egy történetbe. Most éppen a koboldokról olvasna, ha ugyan öccse, a kis Toby nem piszkálná folyamatosan. Sarah erre azt kívánja, bárcsak a fiút elragadnánk a koboldok - és láss csodát, "kívánsága" teljesül, maga a koboldkirály jön el Tobyért.     
 
A labirintus bejárása elvezet a felnőtt létbe
 

A történet innentől kezdve sejthető: Sarah maga is elindul a koboldok birodalmába, hogy megmentse kisöccsét. Útja egy titkokkal és szörnyekkel teli labirintuson vezet keresztül, és persze ideje sincs sok: összesen tizenhárom óra áll a rendelkezésére, hogy a kastélyba érjen, és megakadályozza, hogy Toby is kobolddá változzék. A történet természetesen nemcsak ezen a síkon értelmezhető, az út végigjárása a felnőtté válással egyenlő - aminek során az is kiderül, hogy a szörnyű lények egyike-másika nem is olyan félelmetes.

 
Az, hogy az utazás tényleg megtörtént-e, vagy csak Sarah képzeletének a játéka volt, végül is teljesen lényegtelen, ki-ki úgy értelmezi, ahogy akarja. A film végére a kislány így is, úgy is felnő: kicsit persze szárazabbá is válik, hiszen fantáziavilágával immár le kell számolnia. A gyerekkori problémák öccsében folytatódnak, amire egy 2006-os manga, a Vissza a labirintusba is reagált, Tobyt téve meg a központi figurának.
 
Fantasztikus alkotógárda
 

Az eredeti Labirintus egyébként 1986-ban készült, nem mindennapi alkotógárdával: a film producere a Csillagok háborúja és folytatásai atyja, George Lucas volt, rendezője pedig az a Jim Henson, akinek a Muppet Show-t is köszönhetjük. A forgatókönyvet a Monty Python egykori tagja, Terry Jones írta, a főszerepeket pedig David Bowie és a későbbi Oscar-díjas Jennifer Connelly játszották.

 
Bowie telitalálat volt a koboldkirály szerepére, a figura megformálásához állítólag saját gyerekkori rémálmaiból is sokat merített. Színészi játéka mellett eredeti szerepében, vagyis énekesként is kivette a részét a filmből, öt eredeti dallal járult hozzá a sikerhez - a Magic Dance című számban még csecsemőhangokat is kiad, miután a stúdióba e célra bevitt kisbaba nem volt hajlandó megszólalni a felvétel során.
 
A maga idejében a Labirintus nem váltott ki olyan nagy érdeklődést, 25 millió dolláros költségvetéséből csak 12 milliót hoztak be a mozijegyek. A filmet inkább az utókor fedezte fel, miután különféle játékfigurákat, videójátékot és képregényt készítettek a történet nyomán. A koboldkirályról még 2007-ben is dobtak piacra akciófigurát, és az említett mangasorozat, a Visszatérés a labirintusba is 2006-ban indult, harmadik darabja idén májusban jelent meg.