Hogyan kerültél a meseirodalom közelébe? A mese számodra egy régi szerelem gyümölcse vagy egy újabb találkozás szülte?
Azt szoktam mondani, hogy sosem nőttem ki a mesékből, ami alatt nem azt értem, hogy infantilis volnék, inkább csak azt, hogy a mesék metaforikus nyelve gyakran világosabban beszélt számomra az élet nehézségeiről, mint bármilyen bölcselet. A szerelem ébrentartásához persze hozzájárult, hogy viszonylag nagy korkülönbséggel vagyok a három öcsém nővére, és hogy tanárként is igyekeztem lépést tartani a kortárs gyermekirodalommal.
 
Sokan a meseirodalmat egyenlővé teszik a gyerekirodalommal. A meseirodalom elnevezés mit takar pontosan, és miben különbözik a gyerekirodalomtól?
Lám, előző válaszomban én is összemostam kissé a gyerekirodalmat a mesével. A ?meseirodalom? kifejezést, bevallom, nem szoktam használni. Fontosnak tartom a mese kapcsán tisztázni, hogy beszélhetünk népmeséről és műmeséről (utóbbi is ?valódi?, csak ismerjük a szerzőjét), és hogy a népmese évszázadokon keresztül elsősorban a felnőtteknek szólt, s nem is olyan régi fejlemény, hogy ?száműzték? a gyerekszobába. A gyermekirodalom egészére igaz, hogy a valóban jó művek nem csak a gyerekeknek szólnak.
 
(Mese)Íróként és kritikusként is tevékenykedsz. Mit gondolsz, melyek egy jó mese jellemző jegyei? 
Éppen arról ismerszik meg a jó mese (és most a műmesékre gondolok), hogy ?dupla fedelű?: felnőtt és gyerek egyaránt kiolvashatja belőle a neki szóló üzenetet ? ám nem kacsint össze felnőtt a felnőttel a gyerek feje felett. A jó mese (írója) nem nézi le a gyerek olvasót, nem tartja butának, ?nevelendőnek?, és különösképp nem hiszi róla, hogy soha nem fáj a szíve, nem tudja, mi az a szomorúság.
 
Manapság fellelhető-e valamilyen trend a kortárs meseirodalomban? 
A kortárs meséink ? és a kortárs gyerekirodalom úgy általában ? mintha kezdenék bátrabban kezelni azokat a bizonyos szívfájdító tényezőket: a szülők válását, a nagyszülők halálát, barátok elvesztését, testvérféltékenységet? Mindez külföldön már rég nem tabu, ám idehaza tapasztalható némi olvasói (vagy inkább vásárlói) ellenállás. Mindazonáltal a jópofa szövegelés nem mindig ér célt: ha a kétéves kislányomat foglalkoztató kérdésekre, aktuális problémáinkra gondolok, bizony, nem a kortárs magyar szerzők siettek a segítségünkre. A kérdésre, hogy hogyan is született ő, még mindig A sehány éves kislány adja meg a legjobb választ; bilire a zseniális Alona Frankel Bilikönyvével szoktatom (még nem aktuális nálunk, de a kistestvér érkezéséről szóló Elefántkönyv is óriási hatással volt Zsófira); amikor pedig dacosan azzal fenyeget, hogy elmegy világgá ? bár az ötlet talán a sok titokra ráunó Boribontól származik, lásd Boribon születésnapja ?, akkor Arany Jánost idézzük. A Juliska elbujdosása közös kedvencünk: én kívülről fújom az ?anyja szépen kéri? szólamot, a lányom pedig élvezettel vágja rá: ?Gondolá a rossz lány: azért is elmegyek.? Ilyenkor persze már mindketten nevetünk, és szó sincs világgá menésről.
 
Melyik a kedvenc meséd?
A kedvenc mesém így kezdődik: ?Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szomorú fogkefe. Ennek a fogkefének volt egy papája?? A kislányom mesélte a napokban, a fürdőkádban ülve, és én lenyűgözve hallgattam. Persze egy idő után kissé kusza lett a cselekmény, de örömmel fedeztem fel benne Az aranyszőrű bárányka motívumait (ezt a mesét mostanában napjában többször el kell mondanom, fejből mesélem) és számtalan nyelvi fordulatot a Boribon-könyvekből és egyéb olvasmányainkból.
 
Szoktál mesét olvasni a gyermekednek lefekvés előtt? Jelenleg melyik kötet lapul az ágya mellett?
Rengeteget mesélünk, fejből is, könyvből is, nappal is, és természetesen este is. Az esti mese nálunk olyan, mint a jóéjt-puszi, nem érhet véget nélküle a nap. Tegnap este épp a Kippkopp karácsonya került az ágy mellé (a saját, nagy alakú példányom még 1984-ből), ám nem árválkodik: inkább csak megkoronázott egy óriási halmot, amely böngészőkből, lapozókból, és egészen különböző aktuális kedvencekből áll.
 
(Forrás, fotó: Kultúra.hu)