Mozgóképes gyermekvers antológia

Egyéb

A gyerekkultúra előtérbe kerül
 

Magyarországon egyre inkább tapasztalható a minőségi gyermekkultúra, az értékhordozó, gyerekeknek szóló művészi alkotások iránti igény. Az alkotóerő oldalán meg is jelenik a szándék ennek kielégítésére: reneszánszát éli a gyermekkönyvkiadás és ezzel párhuzamosan a kortárs magyar gyermekirodalom. Tetterőtől, alkotókedvtől duzzad az új filmes, rajzfilmes generáció is, azonban az animációs műfaj költségesebb volta miatt a filmes alkotók jóval nehezebben jutnak megnyilatkozási és megjelenési lehetőséghez. Az említett alkotóenergiákat fésüli össze az Egyszervolt.hu webtévéje, a Mese.tv, és a MOME Anim együttműködése, egyúttal megteremtve a publikáció ? a közönséghez eljutás csatornáját is.
Hiszen általánosan igaz, hogy számos nehézséggel küzd, aki a létrejött alkotásokat igyekszik a közönséghez eljuttatni. Az érdeklődés kiszolgálására a nehéz körülmények közepette is vállalkozó kiadóknak, stúdióknak, honlapoknak tőkeerős konkurenciával szemben, a kereskedelmi dömpingáru tengerében kell teret nyerniük, és talpon maradniuk. Így elmondható, hogy a kultúraközvetítő csatornák kiépítése komoly lehetőségek előtt áll, hiszen szinte a nulláról kell elindulni. Reményre adhat okot az Nemzeti Kulturális Alap új stratégiája, mely előtérbe helyezi a gyermekkultúra támogatását, és bíztató lehet az is, hogy a közszolgálati elektronikus média is nagyobb figyelmet fordít a kultúrafogyasztó utánpótlás kinevelésére ? azaz gyermek és ifjúsági műsorokra.

 

A hallgatók nem némák
Példaértékű lehet a közszolgálati kultúraközvetítés küldetését hivatásszerűen felvállaló Egyszervolt.hu szerkesztősége, valamint egy felsőoktatási intézmény, a MOME Anim összefogása, amely sikeresen ötvözi a művészeti egyetem hallgatóinak gyakorlati képzését a magyar gyerekirodalom népszerűsítésének missziójával. A sorozat pénzügyi oldalról is egyedülálló vállalkozás ? a szó szoros értelmében -, hiszen állami támogatásban nem részesült. Ez egyúttal egy modellkísérlet is, mely során az ?új média?, az internetes tartalomszolgáltató, és a képzőintézmény produkciós műhelyként működik együtt. Az eddigi tapasztalatok nyomán már körvonalazódik az együttműködés továbbfejlesztése, melynek során egyfajta inkubátorházként segítenék pályára állni a fiatal alkotókat, akik így már hallgatóként belekóstolhatnak a rendezői munkába, közönség elé kerülő teljes filmet hozva létre.
A létrehozók szándéka, hogy ez a modell gazdaságilag is sikeres legyen, mind az elkészült alkotások művészi tartalmát, technikai kivitelezését tekintve..

Másfélmillió néző

 A sorozat elkészítésének ötletével az Egyszervolt.hu szerkesztősége kereste fel a MOME Anim vezetőjét, Fülöp Józsefet, aki azonnal felkarolta a kezdeményezést, hogy a művészeti egyetem hallgatóinak gyakorlati képzését a magyar gyerekirodalom népszerűsítésének missziójával összekössék.  A Versfilmek sorozat elkészítése a MOME Anim képzési rendjébe illeszkedik, s a jelenlegi részek két különböző szemeszter során jöttek létre. A sorozat első fele 2008-ban készült el, munka témavezetője az Oscar díjra jelölt Maestro című film rendezőjeként ismert M. Tóth Géza volt, a 2010 tavaszi szemeszterben Fülöp József vezette a munkát. Az internetes megjelenítés létjogosultságát bizonyítja, hogy mivel a ?Versfilmek?  sorozat darabjai a nap 24 órájában, folyamatosan láthatók a www.mese.tv honlapon, az első részek bemutatása óta eltelt idő alatt összesen másfélmillió nézőt vonzottak.

Bemutató offline

Az immár huszonkilenc részessé kiteljesedett Versfilmek rajzfilmsorozat nyilvános bemutatója október 28-án, az Animáció Világnapján lesz Budapesten, a Fogasházban, az Akácfa utca 51-ben, 17.30-tól. Az eseményen a verseket ? filmeket megalkotó szerzők, hallgatók közül többen személyesen jelen lesznek. 
Az újabb részek közül már több megtekinthető a Mese.tv műsorán, ahol karácsonyig valamennyi rész megjelenik a Versfilmek Új évad rovatában, s amellett természetesen jelenleg is láthatók a korábban készült alkotások, a Versfilmek sorozatban.
 
--Fejléc-- 
A Versfilmek listája, a filmeket készítő huszonhárom MOME Anim hallgató ABC sorrendje szerint

1.    Antali Gabriella: Finy Petra - Becsinált leves
2.    Bakos Barbara ? Horváth Molnár Panni: Miklya Zsolt - Manófi
3.    Bakos Barbara ? Horváth Molnár Panni: Miklya Zsolt ? Sünbeszéd
4.    Bakos Barbara: Kiss Ottó - Bárányok
5.    Bányai Zsuzsanna: Kiss Ottó ?Jó kövér királyfi
6.    Bárdos Attila: Kovács András Ferenc - Manóka
7.    Bárdos Attila: Nyulász Péter ? Csokinyuszi úrfik
8.    Bárdos Attila: Nyulász Péter ? Szaloncukor lányok
9.    Bera Nándor: Kántor Péter - Dobozolt baj
10.    Bognár Éva Katinka: Kukorelly Endre - Vanamit
11.    Boldizsár Péter: Ranschburg Jenő - Hátteki
12.    Bukta Zsolt: Lackfi János - Felhőevő Dorottya
13.    Gellár Csaba: Kántor Péter - Béka party
14.    Gellár Csaba: Máté Angi ? Sötétség
15.    Gelley Bálint: Palya Bea - Laci bátyám (dal)
16.    Horváth Molnár Panna: Kiss Ottó - Csillagszedő Márió, részletek
17.    Janoch Lívia: Jónás Tamás - A matematikus szatyora
18.    Kiss Melinda: Kaláka - Három székláb (dal)
19.    Kreifl Zsuzsanna: Kukorelly Endre - Hajmosás; Nyulász Péter - Buborék
20.    Kuizs Lilla: Lackfi János - Odalenn
21.    Ringeisen Dávid: Finy Petra- Leandervölgyi ősember
22.    Ruska László: Miklya Zsolt -Egy műveletlen kispók balladája
23.    Takács Anikó: Nyulász Péter ? Farsang
24.    Tompa Borbála: Demény Péter ? Ágóbágó álma
25.    Vácz Péter ? Egely Kati: Miklya Zsolt - Patakiskola
26.    Végső Ágota: Fekete Vince ? Négy nyulak
27.    Végső Ágota: Zalán Tibor - Kaláka: Gomulka házmester tilalma (dal)
28.    Zétényi Bori: Tóth Krisztina - Marci öltözik
29.    Sárközy Kriszti: Finy Petra ? Sárkánytergetés

--Felirat a doboz alatt--