Őskori legendák nyomában

Egyéb

Felejtsük el a történelmet

 
Mindenekelőtt siessünk leszögezni, az I. e. 10000 nem történelmi film, így felesleges is lenne azzal vádolni, hogy nem kezeli helyén az őskorról kialakult eddigi tudásunkat  - jobban járunk tehát, ha elfogadjuk, hogy ugyanazon időben, mégpedig i. e. 10000-ben léteztek a mamutok, az ősemberek és a piramisokat felépítő civilizáció. A film egyébként egy elegáns huszárvágással próbálja feloldani a történészek zsigeri ellenállását: a mindentudó narrátor (Omar Sharif hátborzongató hangján) már az elején kijelenti, hogy nem feltétlenül azok a tények, amiket ma annak vélünk, olykor a legendákban több igazság rejlik.
 
A (vélt) történelmi hűtlenséget félretéve, az I. e. 10000 egy olyan korszakba visz minket, amikor a jóslatok és jelek talán még fontosabbak voltak, mint az észlelt események, vagyis maga az élet - így válhat egy éretlen kölyökből nemcsak egy nép, de népek szövetségének vezére. A yagahl törzsből származó D'Leh-re ugyanis az anyasámán rásüti a kiválasztottság bélyegét, ami némi botladozás és számos kitérő után - a film végére - be is forr a fiú testén. Az ifjú vadász a történet során jellemfejlődésen megy keresztül, egy idő után már nemcsak a kékszemű lány iránt érzett szerelme viszi előre a harcban, de képes felelősséget vállalni társaiért is.
A film az elrabolt lány nyomában tett kényszerű utazás története, amely tulajdonképpen önmagunkba visz. Folyamatosan változnak a tájak (havas hegycsúcs után őserdő, majd szavanna és sivatag következik), a főhős pedig mindig új emberekkel találkozik - itt beköszön a közös nyelv, a kommunikáció is, melynek evolúcióban betöltött szerepét már Darwin  is nagyra értékelte. A filmbe nemcsak (fél)tudományos elméleteket, de egy zagyva egyvelegben különféle mítoszokat is bevontak az alkotók, így érintőlegesen Atlantisz legendája vagy akár a dogonok Szíriusszal való különleges kapcsolata is megjelenik.     
 
A jó és a rossz örök harca
 
A lényeg azonban inkább a hangulatteremtésben van, mi, nézők pedig a logikai buktatók ellenére is át tudjuk érezni, hogy létezett olyan kor, amikor még világosan szemben állt egymással a jó és a rossz. Mint Emmerich több más filmjében (például az ufóinváziót bemutató A függetlenség napjában vagy a Holnaputánban, mely a globális felmelegedés katasztrofális következményeit tárja elénk), az I. e. 10000-ben is végzetes, világvégeszerű helyzetbe kerülnek a hősök, ahol már nem lehet kibújni a feladat alól, vállalniuk kell, hogy hitet tesznek valamelyik oldal mellett. A nagyszabású harcjelenetek ellenére is kevés van a kifejezetten véres, durva jelenetből a filmben, annál több viszont a székbe odaszögező feszültség és a hirtelen ránk ijesztő képsor. Önmagukat kereső kamaszoknak bátran ajánlható az I. e. 10000, hisz D'Leh és szerelme, Evolet története a felnőtté válás nehézségeiről, az alapvető emberi értékek megismeréséről is szól. A gimnazisták nem mellesleg az iskolai tananyagot is élvezetesebbé tehetik a filmmel, mely stílusához híven az eposzi kellékek széles tárházát vonultatja fel.