A bak csillagkép, művésznevén a Nagy Kaprikornusz méltóságteljes fejszerkezete ugyan tekintélyt parancsolóan magasodik mozgatója, Ács Norbert fölé, a báb különálló lábai viszont annál kajlábban kalimpálnak körülötte - nem beszélve a leginkább egy sellőt elénk idéző, teljesen önálló életet élő farkáról, amelyet Pethő Gergő irányít. Az egymás hátának-fenekének feszülő két színész dolgát nehezíti, hogy a farok koordinációjának felelőse társának háttal áll, ráadásul semmit sem lát a ráborított farokjelmeztől. Ez már önmagában elég alapot szolgáltat az igencsak kedélyes nyílt próba nézőbarát atmoszférájához. Úgy is mondhatnám, hogy csak nézek, mint Rozi a moziban, amikor megpillantom a Budapest Bábszínház most készülő, a Tasnádi István - Jeli Viktória szerzőpáros által jegyzett Rozi az égen című zenés-bábos űrséta előadásának különleges, és nemkülönben hatalmas bábjait.
Nem is annyira bábok ezek, sokkal inkább egy animációs film alakjainak túlméretezett, kezdeti vázára emlékeztetnek, amelyeket a fantázia hivatott kiegészíteni. Mint kiderül, Tengely Gábor rendező éppen ilyen okokból szerette volna, hogy a csillagjegyeket formázó bábvázak-vázbábok láttassák és megmutassák a bennük működő, lélegző színészt, ilyen módon pedig a "mindent a szemnek" effektusával sarkallják a gyerekeket fantáziájuk színező-funkciójának aktiválására. Ehhez természetesen nem árt a jó alapanyag, például egy szellemesen, humorosan megírt szövegkönyv sem, amelyben lubickolva aztán színész, rendező egyaránt jól haladhat saját feladatával.
A Rozit kettős szereposztásban életre keltő Ellinger Edina és Karádi Borbála egyaránt ilyen hálás kiindulópontnak tartja a Tasnádi-Jeli szöveget, amelyet a próbák során csak tetéz a szerzők személyes jelenléte. Ellinger Edina bevallása szerint eleinte izgult, hogy az olvasópróbán megfeleljen az írópáros előzetes elképzeléseinek, de most már úgy érzi, jó úton halad a folyamat. A Rozi-báb egyébként érdekes módon kicsit olyan, mintha a két színésznő egy-egy vonását hordozná magán: két felfelé ágaskodó copfja Karádi Borbála épp aktuális hajviseletére, élénkvörös színe pedig Ellinger Edina hajárnyalatára emlékeztet. De nem csak ebben az értelemben merít Rozi az őt megformálókból: míg Borbála Roziként a saját gyerekkorának élményeiből is táplálkozik (a kislány cicája egykor elvesztett nyusziját juttatja eszébe), Edina már anyaként is közelíthet a megformálandó pöttöm lény gesztusaihoz. A kettős szereposztás nem okoz gondot számukra, sőt sok esetben kölcsönöznek egymástól jól sikerült megoldásokat, hiszen mindkettejük számára a figura szerethetővé tétele az elsődleges cél.
A legnagyobb kihívás - és egyúttal a legérdekesebb fogás - az előadásban a különböző űrbeli talajok, felületek életre keltése: ezeket ugyanis egy sajátos mozgásszínház révén színészek hozzák létre, az eltérő felületek (gumi, szúrós talaj, víz, levegő, stb.) pedig más-más mozgásrendszereket hoznak működésbe.
Rozi kizárólag az emberi testek alkotta felszínen mozog, ami különösen nagy koncentrációt és összehangolt munkát követel a művészektől. Akárcsak egy-egy báb életre keltése: "a két Rozi" meggyőződéssel vallja, hogy bár ők adják a figura "lelkét és hangját", a nekik segédkező untermannok, azaz mozgatóemberek épp olyan nélkülözhetetlen fogaskerekek a gépezetben. Akárcsak az inspiráló zene, amelyet ezúttal Szemenyei János jegyez. A Disney-filmek, musicalek harmóniáit idéző muzsika, a háttérben látható animáció és a bábszínészek hullámzó, életteli, lélegző felülete valószínűleg gyereket és felnőttet egyaránt lelkesedéssel tölt majd el az elveszett szülinapját a csillagjegyek közt kutató Rozi történetét figyelve.
