Minden azzal kezdődött, hogy Rozi hatodik születésnapja elveszett. Jó: esetleg elkóborolt. Mindenesetre szőrén-szálán eltűnt, nyoma veszett, felszívódott. Még szerencse, hogy megkergült az az ágy lábához kötött lufi, mert különben mi repítette volna Rozit egyenesen fel az égbe? Márpedig ha nem repül, talán sosem találkozik a szeleburdi kentaurlánnyal, a Nagy Kaprikornusszal, a tejtó halacskáival, a Krokorigó ikrekkel és a többi églakóval, s a végén maga is elhitte volna azt a képtelenséget, hogy az égben csak forró gázok vannak meg hideg kövek, és végtelen üresség.
Nincs határa a kalandoknak, ha a képzelet sarkallja. Rozi a gyerekszobából -álmában, persze - felröppen az égre, hogy megkeresse elveszettnek hitt szülinapját, és kedves cicája társaságában sorra találkozik a csillagképekkel. Először kislányának mondta el Tasnádi István ezt a mesét, amelyet Jeli Viktóriával közösen bábszínpadra írt. Játékosan eligazít az égbolton, de önismeretre is tanítja a gyerekeket. Afféle "színes, szélesvásznú kalandutazás" elevenedik meg a társulat színe-javával, Tengely Gábor hagyományokat tisztelő, de kortárs szellemiségű rendezésében, annak a különleges látványnak a jóvoltából, amelyet Boráros Szilárd tervezett, és Szemenyei János zenéjének köszönhetően, amely a hollywoodi mesefilmek, musicalek dallamvilágával tart rokonságot.
A Weöres Sándor Drámapályázaton nyertes Rozi az égen című darab premierje január 15-én lesz a Budapest Bábszínházban. A próbafolyamatra kíváncsiak a Twitteren követhetik a dolgok állását.
