A Zsolnay Örökségkezelő NKft. pályázatán óvodások, alsó tagozatos tanulók, felsős diákok és középiskolások indulhatnak rajzaikkal. A rajzok elkészítéséhez a pécsi Széchenyi téren álló dzsámi mintasablonját használhatják a fiatalok, amelyet tetszés szerint színezhetnek ki. Javasolják, hogy a rajzok kövessék az épület formavilágát, legyenek minél részletesebbek és színesebbek.     

Az alkotásokat személyesen, postázva vagy szkennelve lehet eljuttatni a szervezőknek november 2. és 11. között. Jelezték: a pályázatokból az előválogatást követően kategóriánként 30-30 művet digitalizálnak a szervezők, amelyeket az épület homlokzatára vetítenek advent második, harmadik és negyedik hétvégéjén.

Ezek az alkotások felkerülnek a gyerekrajzpalyazat.hu oldalra is, ahol a közönségdíjas alkotásról szavazhatnak az érdeklődők. A szavazatok gyűjtésére december 10. és 20. között lesz lehetőség. A közönségszavazás mellett a szakmai zsűri is kiválasztja minden korosztály legjobb alkotását, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek. A felhívás részletei és a mintasablon megtalálható az adventpecs.hu/rajzpalyazat internetes oldalon.

Nyitókép: a pécsi dzsámira kivetített gyerekrajzok 2020-ban. Fotó: Szeretlek Magyarország/Kiefer Béla