A közgyűjtemény új szerzeménye az 1920-as évek végén ifj. Hodács János szegedi kocsigyártó műhelyében készült. A megrendelő maga a tulajdonos, a széles vevőkörrel rendelkező vállalkozó volt, aki leányunokája számára gyártatta a másfél méter hosszú és nyolcvan centi széles járgányt, amely elkészítésébe az ott dolgozók tudásuk legjavát adták bele.
"A festett, kárpitozott, póni fogatolású hintó nagy feltűnést keltett a 20-as, 30-as évek Szegedjén. A témával még a korabeli lapok is foglalkoztak" - mondja Bárkányi Ildikó, a múzeum néprajzi osztályának vezetője, aki már régebb óta kutatott a páratlan szegedi gyermekhintó után.
Az eddig kutatások alapján valószínűsíthető, hogy a 30-as évek végétől a szerkezet valahol rejtett helyen lehetett, a gyermeki kezek nem nyüstölték - minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy még napjainkban is megvan. Azt is tudni lehet, hogy a hintót a Hodács család egyik leszármazottja őrizte egészen a 80-as évekig. Akkor egy ismerősön keresztül Soltvadkertre vitték, ahol ismét a gyermekeket szolgálta a különös járgány.
Pónival, szamárral, de előfordult, hogy kutyával húzatták a Réka nevű kislány tulajdonában lévő gyermekhintót. Réka azonban felnőtt és újra a nem használt holmik közé, egy padlásra került a szerkezet, melyet a közelmúltban a gyűjtemény munkatársainak megkeresésére a család nagy örömmel adományozott a múzeumnak.
A gyerekhintó jó állapotban van, faváza, vasalása, kerekei épek. Kisebb pótlások, festés és kárpitozás után régi szépségében pompázhat. A becslések szerint a féléves intenzív munkát igénylő restaurálást követően a tervek szerint a szegedi Kultúrpalota aulájában állítják majd ki a nem hétköznapi műtárgyat.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
