A hibák megoldását nem ott kell keresni, ahol megjelentek

Zene

2024 januárjában a magyar kultúra napjához kapcsolódóan jelentette be Marton Éva, hogy fővédnökségével operastúdiót indít a Magyar Állami Operaház. Időközben kiválasztották azt az öt ifjú énekest, akikkel elindult a négy féléves képzés. A Marton Éva Nemzetközi OperaStúdió (MOST) programjáról, céljairól a világkarrierjének és mélyen megélt hivatásának hozadékait ily módon is megosztó mesterművésznővel beszélgettünk.

Marton Éva. Fotó: Emmer László / Magyar Állami Operaház
Marton Éva. Fotó: Emmer László / Magyar Állami Operaház

Mikor, hogyan merült fel először egy operastúdió alapításának a gondolata?   

Negyvenhárom éven át tartott a nemzetközi pályafutásom, a világ legjelentősebb operaházaiban a legnagyobb partnerekkel énekelhettem. Miután hazatértem, szerettem volna az ez idő alatt megszerzett tapasztalataimat átadni és a magyar zenei élet javára fordítani. Visszatértem oda, ahonnan elindultam, alma materemhez, a Zeneakadémiára. Ahol tanultam, ott kezdtem el tanítani; illetve az ének tanszéket vezettem is. Nem olyan rendszerességgel, mint korábban, de a mai napig bejárok órákat adni. Számos mesterkurzust tartottam itthon és külföldön, Dél-Amerikától Japánig. 2005-től koncerteket, előadásokat szerveztem a hallgatók számára, aztán 2014-ben elindítottam a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt, amelyet az elmúlt tíz év alatt immár hat alkalommal szerveztünk meg. Büszke vagyok rá, nagy megtiszteltetésként élem meg, hogy ezt a rendezvényt 2019-ben felvették a Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetségébe.

A Zeneakadémián tanítva már a kezdet kezdetétől hangsúlyoztam, hogy a hallgatók, a növendékek egyetemi képzése és az operaházi szereplési alkalmasság megszerzése között hiányzik egy lépcsőfok.

Akárhová mentem a világban, azt láttam, hogy jóformán minden nagy operaháznak van operastúdiója. A fiatal énekeseknek a pályán töltött első éveiket jobban ki kellene használniuk arra, hogy olyan feladatokat végezzenek el, amelyek képessé teszik őket a kisebb vagy nagyobb szerepek gondos, mindenre kiterjedő elsajátítására. Így váltóként készen állhatnak arra, hogy szükség esetén beálljanak egy előadásba. Jónak tartanám, ha már a Zeneakadémián kiemelhetnénk az arra érdemes növendékeket, és bevonhatnánk őket ebbe a típusú munkába.   

Kik a közvetlen munkatársai a MOST-ban? 

A kis csoport osztályfőnöke Harangi Mária rendező, főjátékmester; szakmai vezetője Almási-Tóth András, az Opera művészeti igazgatója. Szennai Kálmán karmester, korrepetitor szerepgyakorlatot tanít; Ókovács Szilveszter főigazgató interpretációtörténettel készül, az első vendég karmester, Halász Péter pedig Mozart műveiről szóló előadás-sorozattal.

Mit nyújt az operastúdió a résztvevőknek? 

Hosszú évekig tanítva rálátásom volt arra, hogy mi hiányzott itthon az oktatás terén. A végzett énekeseknek két évük, négy szemeszterük van arra, hogy behatóbban foglalkozzanak az operairodalommal, színpadi gyakorlatot szerezzenek és nyelvi szempontból is képezzék magukat.

Az operastúdióban csupa hasznos dolgot kapnak a fiatalok: alkalmuk nyílik, hogy gyakoroljanak, próbákon vegyenek részt, előadásokat nézzenek, hallgassanak, elemezzenek.

Többek között olyan operák szerepeit tanítjuk, amelyek műsoron vannak nálunk. Ifjú énekeseink ezekre az évekre biztosan emlékezni fognak, sokat profitálhatnak az itt szerzett tapasztalatokból, élményekből. Pályafutásom elején nekem ilyesmiben nem volt részem, az első három-négy évem arról szólt, hogy egy csomó szerepet megtanultam; kevés próbával kellett beállnom különböző előadásokba… A zeneakadémisták többnyire csak a féléves vizsgák alkalmával tudnak színpadra lépni, esetleg az év végén dolgoznak zenekarral, ami nagyon kevés. Az operastúdióban töltött időszak tehát elsősorban a gyakorlatszerzésről szól.

A Marton Éva Nemzetközi OperaStúdió (MOST) tagjai: Pál Botond, Alija Lombard,  Ortan Vivienne, Fenyvesi Gabriella és Balázs Norbert. Fotó: Oláh András / Magyar Állami Operaház
A Marton Éva Nemzetközi OperaStúdió (MOST) tagjai: Pál Botond, Anija Lombard, Ortan Vivienne, Fenyvesi Gabriella és Balázs Norbert. Fotó: Oláh András / Magyar Állami Operaház

Milyen alapon választották ki az öt fiatal énekest, és hogyan zajlik velük a munka?  

Június elején közel negyven énekest hallgattunk meg, két szűrőn mentek át. Figyelembe vettük a hangot, a tehetséget, a hozzáállást, ahogy azt is, hogy az Operaháznak éppen milyen énekesekre van szüksége. Ugyanis ez egy kétirányú, oda-vissza ható program. Az öt kiválasztott művész: Balázs Norbert bariton, Fenyvesi Gabriella Rea szoprán, Anija Lombard szoprán, Ortan Vivienne mezzoszoprán és Pál Botond tenor. Arra törekedtünk, hogy minden hangfaj képviseltesse magát. Voltak olyanok, akiket a Zeneakadémiáról már ismertem, volt, akire Ókovács Szilveszter hívta fel a figyelmet, és van olyan fiatal is, akit a kórusból emeltünk ki. Kialakult egy kis ensemble. A Dél-Afrikában született, egy ideig Brüsszelben élő, de osztrák állampolgárságú, több nyelven beszélő Anija Lombard kiváló képességekkel rendelkezik, nagyon szép hang, de szüksége van színpadi rutinra, hogy feloldódjon. A mozgásnak szinkronban kell lennie az énekléssel; a mozgás sokat segít abban, hogy a hang igazán szabad lehessen. Az éneklés nagyon komplex dolog, folyamatos tanulást igénylő munka.

Mesterkurzusaim során gyakran emlegettem, hogy a hibák megoldását nem ott kell keresni, ahol azok megjelentek; nekünk a hibák elé kell mennünk.

A lámpaláz például mindenkinél jelen van, akárhány éves is az ember, de azt a rutin megszerzésével le lehet győzni. A stúdiósokat igyekszünk minden téren segíteni, anyagilag is, ezért ösztöndíjat is kapnak. Fontos hangsúlyozni: ők már nem növendékek, hanem fiatal kollégák! Az operastúdiói nem egyszerűen posztgraduális képzés, itt a színpadi létezés a legfontosabb tényező. Én hetente egyszer, hétfőnként tanítom őket Faragó Zsófia korrepetitor zongorakísérővel. Egy-egy szerep kapcsán arra törekszünk, hogy a lehető legmélyebbre menjünk. Ha sikerül megélni a szükséges érzelmeket, akkor felszabadulva a hang is megváltozik. Ezáltal lesznek képesek zeneileg kifejezni, megragadni valamit, színezni és árnyalni. Az éneklés olyan, mint egy hatalmas mozaikkép; apró részekből, kis mozaikkockákból áll össze az egység. Szeretnénk a tehetséges művészeket itthon tartani, ezért bízom benne, hogy az operastúdió a „tradíció részévé” válhat. Az idő múlásával fogynak a jó énekesek, gondoskodnunk kell az utánpótlásukról.      

Mi lehet a MOST működésének rövid és hosszú távú hozadéka?    

Almási-Tóth Andrással az év végi vizsgaelőadásra Haydn Armida című operájának előadását tervezzük a San Diegó-i Opera Neóval közös produkcióban. Közben koncertalkalmakat is próbálok szervezni a stúdiósoknak. Az életem folyamán megtapasztaltam, hogy milyen szorosan kapcsolódik a tudomány és a művészet. Irodalom, filozófia, történelem, kultúrtörténet, pszichológia… – minden mindennel összefügg.

Fontos megőrizni a nyitottságunkat. Nekünk nem a négy fal között kell művészeknek lennünk, hanem a színpadon. Előadóművészek vagyunk!

Mindazt, amit tudunk, az életünk során összegyűjtöttünk, azt a színpadra adaptálva, egy adott szerepben próbáljuk továbbadni másoknak. A zenén keresztül mutatjuk meg, milyen az ember és hogyan működünk a különböző határhelyzetekben. Gyönyörű mesterség a miénk!