A Művészetek Völgye idén 33. születésnapját ünnepli. Ebben a krisztusi évben mit tartogat számodra a fesztivál?
A fesztiválra készülve fogalmazódott meg bennem, hogy az idei Művészetek Völgye kapcsán most nálam minden művészeti tevékenység tökéletesen összeállt.
Pénteken volt a Póka Egon Legendárium koncert, ahol a 40 éves Vadászat lemezt basszusgitároztam végig, aztán volt egy koncertem a Negál zenekarral, ahol a dobok mögé ültem, a hét közepén zeneszerző workshopot tartok, végül pedig 27-én, szombaton jön a MattSet zenekar, ahol gitározok és énekelek is. Számomra ez természetes dolog, mert tulajdonképpen erről szól az életem és a munkám, szerintem nagyon jó, hogy a Művészetek Völgyében megtörténhet az, hogy négyszer állok színpadra, de mind a négy estben valami teljesen mást csinálok. Annak ellenére, hogy voltak már hasonló szituációk az elmúlt években, mégis most érzem azt, hogy mennyire összeforrt ez a sok kis egység.
Te hogyan aposztrofálod magad, ebből a sok profilból mi az, amit a leginkább a magadénak érzel?
Nagyon egyszerűen csak zenésznek mondanám magam. A MattSet zenekarban az énekes, dalszerző szerepem dominál, hiszen a repertoár nagy részét én írtam. Emellett pedig az oktatás a másik nagy meghatározó terület az életemben, a most induló egyetemi képzésünknek vagyok a művészeti vezetője, ez egy számomra kiemelten fontos terület. De azt hozzá kell tennem, hogy engem dobosként látott eddig legtöbbet a közönség, és úgy gondolom, hogy már örökre dobos is maradok annak ellenére, hogy több hangszeren is ki tudom magam fejezni.
Említetted az oktatást, amikor annak idején te ültél az iskolapadba, számodra kik voltak a meghatározó tanítók?
Nagyon kis gyerek voltam még, amikor elkezdtem zenét tanulni, és a lehető legjobb helyen, Bolyki Eszter néninél szívhattam magamba a tudást. Alig ötévesen a nappalijában kezdtem el zongorázni tanulni, és nagyon hálás vagyok érte, mert ő ízig-vérig pedagógus, valószínűleg az oktatáshoz való hozzáállás fontosságának a magvai már ekkor belém lettek ültetve. Egyébként édesanyám is pedagógus, ezért úgy gondolom, hogy a tanítás szeretetében ő is jó példa volt előttem. Lehet, hogy a tanítani vágyás genetikailag is belém lett kódolva.
Számomra mindig az ütős és húros hangszerek részesültek előnyben, középiskolában nagybőgő tanszakos voltam, és Schunk László tanár úr nagyon meghatározta a tanulmányaimat. Mindig tudott motiválni és valami olyan pluszt adni, hogy csak habzsolni akartam a muzsikálást. A kőbányai évek alatt Solti János növendéke lehettem, a legnagyobb zenei hatás Póka Egon volt az életemben, de Babos Gyulát vagy Tóth János Rudolfot sem hagyhatom ki.
Milyen élményt nyújt számodra az oktatás, mennyire fontos a te személyiséged a diákokkal való közös munkában?
A tanítás csodálatos és intim dolog számomra, szerintem, ha az ember tud valamit és eljut egy adott szintre, akkor kötelessége átadni azt. Magántanítványokat nem vállalok, de a 2010-es évek eleje óta Kőbányán tanítok, jelenleg a zenekari gyakorlat tanszakot vezetem.
Hogy számomra milyen élményt nyújt mindez? Erre talán a legjobb példa az, hogy annak ellenére, hogy én a koncertjeimen nem vagyok egy izgulós típus, amikor a növendékeimet színpadon látom, akkor számomra teljesen ismeretlen módon tudok értük remegni.
Mivel egy nagyon érzékeny időszakban, késő kamaszkorban kerülnek hozzánk ezek a tanulók, ezért nagyon fontos a pszichológiai érzékenység is. Sokszor fontosabb az emberi kapcsolódás, mint az, hogy milyen tananyagot tanítok meg nekik. Van, akivel azért kell leülni elbeszélgetni, mert le akarja tenni a hangszert, pedig nem lenne neki szabad, de az ellenkezőjére is volt már példa, hogy valakinek el kellett mondanom, hogy ez nem az ő útja. Szerintem nincs tehetségtelen ember, csak meg kell találni azt a területet, amelyben a leginkább ki tud bontakozni.
Milyen szakmai célok vannak még előtted?
Nagyon sok tervem van, és számtalan dolog motivál. Énekesként és hangszeres zenészként is szeretnék fejlődni, és zeneszerzőként, alkotóként másoknak is dalokat írni. A tanári oldalon pedig az egyetemi képzés hatalmas motiváció és egyszerre kihívás is, hiszen ennek az a különlegessége, hogy amennyire csak lehet, egyénre tudjuk szabni az oktatást.
Fotók: Bikali / Almasán Sándor
