A fülsiketítően hangos és vérzivataros világpolitikai történések miatt nyugtatóként nyúltam Huszti Gergely Villa Abbázia című művéhez. Már a könyv címe is valami békebeli, századfordulós olvasmányélményt ígért, némi romantikus felhanggal, de még ez utóbbit sem bántam, holott nem vagyok a zsáner rajongója. Az egyes szám első személyben elmesélt fejlődéstörténet azonban ennél sokkal többet – talán túl sokat is – kínál az olvasónak. De menjünk csak sorban.
1911-ben járunk, amikor a tizenkilenc éves, nagypolgári családból származó Erőss Ada éppen férjhezmenetelre készül, bár nem önszántából és egyáltalán nem boldogan. Apja hibás üzleti döntései miatt a család pénzügyi helyzete meredek zuhanásba kezd, a harminc évvel idősebb lókupeccel való frigytől várják a megoldást. Csakhogy Ada az oltárnál váratlanul nemet mond vőlegényének, hatalmas botrányt okozva. Hogy eltüntessék szem elől, Abbázia egyik szanatóriumába küldik, ahol talán egy újabb jómódú kérő is akad majd. De a lánynak más, merész terve van: orvos szeretne lenni.
Arról csak sejtéseink lehetnek, hogy a főhősnő miért nem a házasságban látja a kiteljesedését. Az író lebegtet egy sötét, családi titkot, de a megfejtés csak a könyv végén érkezik, akkor is meglehetősen elnagyoltan. Hasonlóan kidolgozatlan a könyv kétharmadánál kibontakozó krimiszál, az étkezési zavaros, bulimiás tünetegyüttes, a morfiumfüggő signorával átélt erotikus kaland pedig rettentő idegennek tűnik Ada karakterétől. A két, egymástól igen különböző jellemű férfival kialakuló szerelmi háromszögben is túl gyakoriak az érzelmi irányváltások, bár lehetséges, hogy egy kamaszkorból éppen kilépett fiatal lánynál ez akár természetesnek is tekinthető.
Az író a fejezeteket régimódinak tűnő szavakkal, színekről nevezi el – lázfehér, sárarany, hajnalszőke, bézs és cinóber –, valamint korabeli illemtankönyvekből származó részletekkel indítja, amelyek jól jelzik, hogy akkoriban hol volt a nő helye a társadalomban: „A nőnek az illem társadalmi vallás, s a ki eretnekké válik, azt kérlelhetetlenül elégeti a közvélemény.” (Wohl Janka: Illem – A jó társaság szabályai).
Szívesen olvastam volna többet Abbázia soknyelvű, multikulturális történelméről, épületeiről, az ott megforduló arisztokratákról, feltörekvő polgárokról és haszonlesőkről, arról a különös, zárványszerű miliőről, amely a nagy világégés előtt jellemezte a Monarchia egyik legnépszerűbb üdülőhelyét. A nosztalgikus hangulatot azért mégis sikerült elkapnia a szerzőnek. Eme törekvése jegyében több történelmi alakot is felvillant.
Például Ada egyik barátnője, Szasa a híres orosz író, Lev Tolsztoj lánya, aki szintén nem betegség miatt tartózkodik a szanatóriumban, hanem apja örökségének ügyében jár el. A történet egy pontján felbukkan G. I. Gurdjieff görög-örmény misztikus, okkultista, az enneagram újkori atyjának figurája is, bár ez a szál is kérdőjeleket hagy maga után. De az akkoriban már sztárstátuszban lévő író, drámaíró, Molnár Ferenc is csak mellékszereplő a történetben. A fiktív karakterek közül kiemelkedik a másik szobatársnő, a férfifaló Amadéa, akinek valódi motivációja csak a kötet végén lesz világos, illetve a főhősnő két lovagja, akiknek múltjáról azonban sajnos meglehetősen keveset tudunk meg, azt is csak Ada szemüvegén keresztül.
A könyv erősségei a gyorsan pergő, egymásra rímelő párbeszédek, valamint a választékos, korhű nyelvi lelemények, amelyek igen élvezetessé teszik olvasását. Ez a gördülékenység és könnyedség talán nem is annyira meglepő, hiszen az író Huszti Péter és Piros Ildikó fiaként gyerekkorában gyakori vendég volt a színházakban, később pedig dramaturgként és kiadói szerkesztőként csiszolhatta írástudását.
Bármennyire is autentikus a nyelvezet, mégis tudjuk, hogy kortárs szerzővel van dolgunk, hiszen olyan tabutémákat is érint, mint a gyerekkori, elfojtott traumák, családon belüli abúzus, depresszió, szexuális erőszak. Mindehhez jön még egy szeretett családtag túl korai elvesztése, öngyilkossági kísérlet és egy többszörös gyilkossági ügy. Valószínűleg a való életben ennyi és ilyen lelki megpróbáltatás után egy fiatal lány valóban hosszadalmas szanatóriumi ellátást igényelne, de Ada más utat választ: messzire hajózik, maga mögött hagyva viszontagságos sorsát. Vajon lehetséges a menekülés a múltja elől?
A Villa Abbázia az elnagyolt karakterek, felesleges történetszálak, kissé kapkodó lezárás ellenére olvasmányos, sodró lendületű regény, amely maradandó nyomot ugyan nem hagy az ember lelkében, de talán nem is kell ilyen hatást várni egy szórakoztatónak szánt, pár óra alatt elolvasható műtől. Az író tervei szerint az első kötetet több is követi majd az Úrilányok az Adrián sorozatban. Azt már lehet tudni, hogy dolgozik a második könyvön, amelynek fókuszában egy másik női szereplő lesz, de azt is megtudjuk, hogy hogyan alakul Ada sorsa. Én kíváncsian várom, mert ha a fentiekben javulni tud a szerző, akkor ígéretes múltidéző széria vette most kezdetét.
A Villa Abbázia az Open Books gondozásában jelent meg.
A képen Abbázia 20. század eleji képeslapon.
