Néhány éve mintha egyszer azt mondta volna: Lear-korba ért. Ez afféle szerepálom volt?

Soha nem voltak szerepálmaim. Tavaly áprilisban – az ismeretlen járvány kitörését követő első lezárás idején – hívott fel Zsámbéki Gábor azzal, hogy a következő évadban megrendezi a Lear királyt, és szeretne meghívni vendégnek. „Melyik szerepre?” – kérdeztem. „Hogyhogy melyik szerepre?” – felelte. Így indult. Már akkor figyelmeztetett, hogy – a járvány miatt is – sok nehézség elé nézünk majd.

Ilyenkor előveszi a kötetet?

Dehogy, még munkák sora várt rám. Nyáron az Akárkit játszottuk Szegeden, majd megcsináltuk Az öreg hölgy látogatását a Vígszínházban, ami nagyon komoly munka volt, számomra is nagy élményt jelentett. Három nappal később már a Lear királyt próbáltuk a Katona József Színházban.

Az öreg hölgy látogatása. Hegedűs D. Géza és Hegyi Barbara
Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

Egyik munkából esett a másikba.

Nem estem, mentem, ez lényegi különbség. Kíváncsian vártam. Nem ástam elő a kötetet, e tekintetben szeretem a tökéletesen tiszta, hófehér lapot. Úgy indulok neki, hogy nem tudok semmit. A semmiből építkezni a legjobb, abból bármi kisülhet.

1985-ben már dolgoztak együtt Zsámbéki Gáborral.

Nyáron a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutattunk be egy restauráció korabeli angol drámát, A kalózt, amelynek egy fontos szerepét osztotta rám. A Katona akkori társulatával dolgoztam együtt. Nagyon kíváncsian vártam most is a Gáborral való találkozást. Kiváló pedagógiával, érzékenységgel és empátiával vezetett végig ezen az úton. Nem zúdította ránk a feladat minden terhét, hanem folyamatosan emelt egy kicsit a téten. A próbafolyamat azért is volt érdekes, mert a színpadi partnerek jelentős részével külön-külön már játszottam, néhányukat tanítottam, tehát nyitottan fordultunk egymás felé.

Előny vagy hátrány, hogy Ön máshonnan érkezett?

Egy percig sem éreztem, hogy ne ugyanúgy gondolkodnánk színházról, emberi viszonyokról, színpadi helyzetekről.

A próbafolyamat jelentős része Zoomon zajlott, ki-ki a dolgozószobában, a konyhában ülve játszott.

Idővel én is a konyhában kötöttem ki, mert kiderült: túl hangos vagyok, és zavartam a családot. Aztán a szenvedélyes hangvételhez újabb zugot kellett keresnem. Kialakult a találkozásoknak egy rítusa. Nehézséget jelentett, hogy a virtuális térben hogyan csempésszünk személyességet az osztott képernyőn zajló drámai párbeszédekbe. Rögzítettük, elemeztük, és ahogyan Gábor mondta: az online próbákkal eljutottunk a falig. De elevenen élt bennünk a dráma, ezzel keltünk-feküdtünk. Tél lévén mindennap talpig bebugyolálva a kertben, szivarozás, pipázás közben gyűrtem, mormoltam, mondtam magam elé a szöveget. Igazi próbatétel volt, inspiráló helyzet, nem hagytuk magunkat kicselezni a körülmények által. Visszatérve a Katona színpadára, a tér – a csaknem üres színpad – aztán újabb lehetőségeket nyitott meg.

Bezerédi Zoltánnal a Lear királyban
Fotó: Szilágyi Lenke/Katona József Színház

Lear karakterének egyik nehézsége, hogy míg a végén együttérzünk vele, az elején tanúsított szűklátókörűsége, hatalmi gőgje miatt nehéz igazán rokonszenvezni vele.

Lear a megtestesült magabiztos, megkérdőjelezhetetlen hatalom, úgy gondolja, a világ csupán őáltala működik, tekintélyét szilárdnak és rendíthetetlennek tartja. Azzal, hogy az országát fölosztja lányai között

hogy levesse vénségéről az állam ügyeit, s ifjabb erőknek adja át –,

tulajdonképpen előrelátón cselekszik, meghajol a szükségszerűség előtt, s a legjobb megoldást találja ki, hogy a hatalom családon belül maradjon. Csakhogy a hatalma az identitása részét képezi, ezért amikor megválik tőle, szinte törvényszerűen következik a veszteségek sora, a megállíthatatlan zuhanás, a teljes kifosztottság. Ha színházi párhuzammal élnék, azt mondanám: rosszul osztotta ki a szerepeket. Shakespeare végül is az emberről beszél, akár a történelmen kívül helyezve. Arról a tévképzetről, hogy az ember mindent, akár a természetet is az uralma alá hajthatja. Lear útja folyamatos veszteség és folyamatos megértése a puszta létezésnek, amíg eljut a világ peremére. Amikor csak egy rongyos csavargó, nincstelen senki, aki már önmagával sem rendelkezik, ekkor födél nélkül, kiéhezett tagokkal ő is beáll a puszta létükért küzdő névtelenek végtelen sorába.

Ehhez elengedhetetlen a letisztultság, a visszafogott, csendes őrület?

Lear az őrületében is nagyon konkrétan fogalmaz. A széttartó, látszólag lazán összefüggő szövegek mögött egy koherens lélek bújik meg, a lelke beszél. Az volt a kérdés, hogyan járhatok be egy utat, amely a létező ember tökéletes lecsupaszítása, és amelynek végén

Lear az élére áll minden társadalmon kívüli embernek.

Rendkívül pontosan fogalmaz az érzéseiről. Az egyetemi növendékeimet is állandóan arra biztatom, hogy higgyenek a szó és a gondolat erejében. Nem kell sorkiemelőt használni, éppen elég, ha kimondom a szót, hogy mondjuk ördög, könny, manó vagy bohóc, akkor a partner – ez esetben a néző is az – pontosan érti, kár képzeletbeli felkiáltójelekkel ellátni.

Katona Péter Dániel e. h. és Hegedűs D. Géza a Lear királyban
Fotó: Szilágyi Lenke/Katona József Színház

Helmuth Plessner nagyszerű német gondolkodó, antropológus sokat foglalkozott az emberi természettel. Úgy vélte: az ember határátlépő természet, ahogyan ő fogalmazott, szárny nélküli angyal, aki a fantáziája segítségével képes átlépni másik világokba. A nézővel – szerencsés esetben – éppen ez történik, együtt lépünk át Lear király történetébe. A próba egy olyan folyamat, amelyben pillanatról pillanatra létezünk, fogalmunk sincs közben, hogy mi lesz a vége. Ez nagyon szép út volt, a megértés útja.

Mennyire volt küzdelmes?

Ez mindig gyötrelmes. A próbafolyamat arról szól, hogy az író által megírt karaktert közelítsem a sajátomhoz. El kell jutnom oda, hogy a saját intellektusomat, érzéseimet, biológiámat alá tudjam rendelni a megszülető alaknak. Végül a tudás, a tapasztalat már az általam életre keltett drámai szereplőt működteti. Ha szenvedélyed a hivatásod, akkor ez nagy élmény, és persze öröm csinálni. Ehhez a Katonában kiváló partnerekre leltem.

Mindeközben a Lear király a fiatal generációnak is felkínálja a választás lehetőségét: Kent végig a tántoríthatatlan hűség és erkölcs megtestesítője marad, Edmund inkább az amoralitás útját, a hatalmat választja, Edgar pedig a kivonulást a társadalomból. A Lear király rendkívül keserű darab, a reménytelenség drámája. Shakespeare mégis reményt ad azzal, hogy leírta.

Zsámbéki Gábor és Nádasdy Ádám a darab olvasópróbáján
Fotó: Szilágyi Lenke/Katona József Színház

Kiválóan működik Nádasdy Ádám fordítása.

Hatalmas tudás van a szövegek látszólagos egyszerűsége, elevensége mögött. Megkaptuk a nyomtatott példányt, ám én mindig elmentem digitális formában is, mert bárhol akad időm, előveszem a telefonom, és tanulok. Utóbbi változatot Ádám fantasztikus lábjegyzetekkel látta el, amik mind továbblendítik a drámáról való gondolkodást.

Mindig hangsúlyozza a partnerek fontosságát, mégis éppen három monodrámát játszik.

Semmit nem kerestem, mindig rám találtak ezek a szövegek. Beránt egy anyag, és az enyém lesz.

Már zajlanak a Szerelmek városa próbái a Vígszínházban. Nincs szüksége pihenésre, olyan időszakra, amikor éppen nem próbál?

Móricz Zsigmond, az egyik legnagyobb magyar író írta egyik levelében szerelmének, Simonyi Máriának:

olyan vagyok, mint a cséplőgép, folyamatosan dolgoznom kell, s ha nem tenném, összeomlanék, és csak egy halom rozsdás vas lennék.

Szerelmek városa olvasópróba a Vígszínházban
Fotó: Dömölky Dániel

Ilyen attitűddel élek én is. Minden nap pihenek ám, de korán kelő vagyok, mentálisan szükségem van a hajnali szemlélődésre, magányra. Ülök a kertben, figyelem a természet változásait, egészen bele tudok feledkezni ebbe. Sok zenét hallgatok, olvasok, boldogsággal tölt el a jó írás vagy egy magával ragadó vers élménye. Ezekből merítem az erőt.

Nyitókép Lear király. Fotó: Szilágyi Lenke/Katona József Színház