Nem is tegnapi vagy tegnapelőtti. Semmilyen, a színházi sótlanság legízetlenebb fajtájából. Az egyik dal szerint cudar a világ, ám Korcsmáros György rendezőnek sikerült megoldania, hogy se cudar ne legyen, se más. Egyedül a BKV-sztrájk eredményezett egy vézna poénbetoldást, és a finálé ismételgeti, hogy ?Szép kis társadalom?. Ahány közhelyet csak koptatgatott százvalahány éves története során az operettműfaj, azt szinte mind előráncigálják ezen az estén és még egy kicsit koptatnak rajta. Természetesen nem a műfajjal és nem a bevált játszási metódusokkal van baj. Jól rendezett, jól megjelenített operettben azonban a feltűnési viszketegség szókapcsolat nem jár hónaljvakarással, a segédje vagyok kijelentést nem egy női ? édes közelében szokták tenni, s ha az ette meg az itta helyett ete meg ita dívik, legalább célszerű lenne érteni, miért parodizál a színész egy nagy elődöt (ha egyáltalán azt teszi).
Az ismétlésektől hemzsegő szövegkönyv a darabba sehogy sem illeszkedő betétekké fojtja a dalokat, Zerkovitz Béla örökzöldjeit. A zenei kavalkádnak se füle, se farka. A legkülönfélébb stílusú, jellegű éneklészések zajlanak, olykor lomha mozgástól, méla táncikálástól kísérve. Bíró Péter karmester igyekszik tüzessé varázsolni a zenét, amely inkább csak a hangosságnak enged. Letöltötték a Zerkovitz-kompozíciók tömkelegéből, ami jött. A legkellemetlenebb meglepetés a Szeptember végén parafrázisa. Bizony, még az őszi virágok is nyílnak (igaz, a harmadik perctől tudhattuk: ez nem Petőfi tora lesz, hanem Courths-Mahleré. Van még, ki e nevet ismeri?).
Nehezen állapítható meg, Bajor Imre sajnálatos megbetegedésével mit vesztett, Faragó András odaadó szerepátvételével mit nyer a produkció. Olyan rendezői enerváltság ömlik szét a premieren, hogy a Budapesti Operettszínháznak a Tháliában fellépő operettprofijai sem fedhetik el. Sem Faragó kedélye, sem Földes Tamás (Dr. Sárkány) játékkultúrája, sem Kalocsai Zsuzsa a feleség primadonnaságára koncentráló Sárkánynéja, sem Lehoczky Zsuzsa régi ? viszont bőséges ? tartalékokból komédiázó, instrukciók nélkül megélő Marosinéja, sem Benkóczy Zoltán tucatrészeg Cseresnyése. Peller Károly (az ifjú szerelmes Bertalan) nagyon rosszul járt a ráerőszakolt vagy felvett totyorászó közlekedéssel, a karakterszínészetet elhárító Szombathy Gyula (Csató) is a bricsesznadrágtól remélt humorral. Kékkovács Mara (a szerelmespár másik fele, Lenke) valami hazug turbékban keresgéli a figurát.