Prokofjev Háború & béke című operáját a világhírű katalán operarendező, Calixto Bieito színrevitelében, Brassói-Jőrös Andrea, Brickner Szabolcs és Szegedi Csaba főszereplésével, összesen 28 énekes szólista közreműködésével mutatja be január 28-án a Magyar Állami Operaház.

Lev Tolsztoj 1865 és 1869 között folytatásokban megjelent, a napóleoni háborúk idején játszódó és több száz szereplőt mozgató monumentális regénye a világirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. A nagyszabású mű operai feldolgozása már 1938-as szovjetunióbeli visszatérésekor foglalkoztatta Szergej Prokofjevet, a darab megkomponálásához azonban a Szovjetunió 1941-es náci birodalom általi lerohanása után kapott új lendületet. Bár az opera első változatának zongorakivonata már 1942 nyarán elkészült, az eredetileg kétestésre tervezett darab első felét pedig a leningrádi Kis Színház (ma szentpétervári Mihajlovszkij Színház) 1946-ban be is mutatta, a sztálini kultúrpolitika minduntalan változó igényei hatására Prokofjev egészen 1953-as haláláig dolgozott főművén, amit teljes terjedelmében végül 1959-ben tűzött először műsorára a moszkvai Bolsoj Színház.

A zeneileg is rendkívül sokrétű, békeidőben emberábrázolásában a romantikus Csajkovszkijt, háború idején monumentális hazafias kórustablóiban Muszorgszkijt, mozgalmas filmzenei elemeket tartalmazó képeiben pedig Eisenstein filmrendezői látásmódját is megidéző epikus darab műsorra tűzéséről 2019-ben születetett koprodukciós megállapodás a Genfi Nagyszínház és a Magyar Állami Operaház között. A darab bemutatóját – amihez a budapesti Opera szcenikai műhelye alapos műgonddal készített díszletet a szentpétervári Ermitázs palotabelsői alapján – 2021 szeptemberében tartották Svájcban.

Az operát a világhírű Calixto Bieito vitte színre, 

akinek korábbi Carmen-rendezése ugyancsak 2021-ben debütált a Margitszigeten, majd az Eiffel Műhelyházban. Az elismert katalán rendező mai értelmezésében igyekezett a zenében is tetten érhető groteszk, túlzó hatásokat olykor szürreális képekké formálni, miközben a filmzenei elemeket a színpadi mozgalmasság, a háborút pedig a szereplők egymás közti és belső konfliktusai is érzékeltetik, mellőzve a konkrét utalásokat a közelmúlt és a jelen aktuálpolitikai eseményeire. 

Bieito rendszeres alkotótársaiként olyan, az európai színházi életben magasan jegyzett művészekkel dolgozott együtt, mint Rebecca Ringst többszörösen díjazott díszlettervező, Ingo Krügler, aki jelentős párizsi divatházaknak dolgozott, mielőtt a színházi jelmeztervezést választotta hivatásként, a mozgóképes installációkért felelő Sarah Derendinger videóművész és független filmes, valamint a drámaíróként is tevékeny Beate Breidenbach dramaturg.

„Nagyon jelentős gesztusnak számít műsorra tűzni ezt a ritkán játszott darabot. Minden társulat számára unikális feladat előadni, hiszen nem olyan mű, mint mondjuk a Traviata, ami mindenhol a standard repertoár része, amit rendszeresen felújítanak. Ez az opera Prokofjev életművében is különleges helyen áll, Bieito pedig – a mű hitelességét nem csorbítva – absztrakcióba fordította át a darab végét, ami kiváló megoldás a történelmi párhuzamtól való elszakadásra. Úgy absztrahálja a véget, hogy egy kietlen világban, ha valaki békét akar teremteni, azok között a körülmények között a béke már nem jön létre soha” – mondta Almási-Tóth András művészeti igazgató, a koprodukció előmozdítója a Kultúra.hu-nak.

A Háború & béke monumentalitását a négyórás játékidőn túl a rendkívüli létszámú előadói apparátus is különlegessé teszi: 

Prokofjev összesen 72 szólista szerepet írt operájába. Az Opera és a Genfi Nagyszínház koprodukciójában 28 énekes összesen 45 szerepet formál meg, a főbb szerepeket most Szegedi Csaba (Andrej Bolkonszkij), Brassói-Jőrös Andrea (Natasa Rosztova) és Brickner Szabolcs (Pierre Bezuhov), valamint Fried Péter / Rácz István (Kutuzov marsall), Haja Zsolt (Napóleon), Nyári Zoltán (Kuragin), Gál Erika (Hélène), Heiter Melinda (Szonja), Kovács István (Ilja Rosztov) és Balczó Péter (Platon Karatajev) alakítják. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) az előadások alkalmával Alan Buribayev, a kazahsztáni Asztanai Opera vezető karmestere dirigálja.

Prokofjev Háború & béke című operáját a 2023. január 28-i premier követően az idei évadban további hat alkalommal, február 1-jén, 3-án, 5-én, 8-án és 18-án 18:00 órától, február 12-én pedig 11:00 órától tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Állami Operaházban.

Nyitókép: részlet Prokofjev Háború & béke című operájának genfi előadásából. Fotó: Genfi Nagyszínház/Carole Parodi