A helyszín predesztinálta az eredeti tematikát, mert a Jurisics-vár udvarán a kezdeti időszakban magyar szerzők magyar történelmi drámáit tűzték műsorra. A könnyed, laza nyári hangulat azonban mást kívánt, így az évek során színesebbé vált a repertoár és a műfajok sokasága is teret kapott. Idén pedig a helyszín is megváltozott - kényszerűségből: a vár felújítása miatt a Brenner Közösségi Ház udvarára települt hét hétre a Várszínház. És ez egyáltalán nem vált a kárára, sőt. A tágasabb tér, a hatalmas, földig kúszó kémények, a felállított sörsátrak olyan helyszínt biztosítanak, amely már önmagában előhív bizonyos hangulatot, ez esetben Hrabal világát. A Sörgyári capriccio nem a film színpadi adaptációja, inkább emblematikus cím egy, a hrabali világból újrafont darabhoz, amelyet a Sörgyár mellett a Bambini di Praga, a Harlekin milliói, a Táncórák idősebbeknek és haladóknak című művek fölhasználásával Lőkös Ildikó és a darab rendezője, Znamenák István írt.
Ismerős szereplők és a Várszínházban ismerős színészek remek találkozása ez az előadás, ahol a groteszk, az abszurd, a humor, az önirónia, a báj, a huncutság, a fricska, a felszabadult játék tobzódik. A szabadtér szabaddá is tesz, messzebbre engedi nyúlni a határokat, minden belefér, mindent elvisel és mindent valódivá tesz, miközben minden nyomatékosan filmszerű, a valóságtól elemelt. Ezt a kettősséget erősíti még a szomszéd ház tetején fészkelő gólyacsalád repdesése, majd nyugovóra térése, a szomszédos házak ablakaiban a függönyök mögül kukucskáló lakók, a szünetben érkező, majd lassan elülő szúnyoghad, a pogácsás-boroskocsik, a diófa alatti dohányzó, de még a nézőtér mögötti, vasúti kocsira hajazó wc-sor is.
Keresve sem lehetne hangulatosabb helyszínt találni a fiatal és idős Maryškához (Radnay Csilla, Pogány Judit), a fiatal és idős Francinhoz (Szabó Kimmel Tamás, Hollósi Frigyes), Pepin bácsihoz és a hrabali figurák kavalkádjához: a böllérhez és böllérnéhez (Sarkadi Kiss János, Bánfalvi Eszter), a doktorhoz (Bezerédi Zoltán), a kovács-tűzoltóparancsnokhoz (Kocsis Pál), a mesterfodrászhoz (Némedi Árpád), a drogistához (Gazsó György), a táncmesterhez (Kovács Zsolt), az ápolóhoz (Spindler Béla), Hroudová kisasszonyhoz (Egri Márta) és Muncinglr úrhoz (Major Zsolt). Mindannyian önfeledten bolondoznak, a rendezőnek hála mind ráéreznek a hrabali stílusra, olyan egységesen jó produkciót teremtenek, hogy az egy Epres Attila kivételével nem is lehet mást kiemelni. Ő imponáló könnyedséggel gyűri le azt a szövegkásahegyet, amelyet szerepe rámért, közben mászik, fűrészel, bolondozik. Dinamikus energiabomba-alakítás az övé. Köré szerveződik a groteszk és vérbő karakterek, stílusérzékeny alakítások sora.
A rendezés sziporkázik, csupa ötlet, minden apró gesztusnak jelentősége van. Tempósan, gördülékenyen sorjáznak a jelenetek, beszövik az egész teret, a színpadon kívülit is. Az ifjú Maryška számtalanszor körbebiciklizi az egész udvart, a valódi sörcsapokból igazi sör folyik, a kriglikből Radnay Csilla és Pogány Judit többliternyit legurít, a hatalmas kéményre vaslétrán kapaszkodnak a színészek, feltárulnak a kapuk, az utcáról hatalmas motoron gurul be Szabó Kimmel Tamás, ugyaninnen valódi tűzoltólétrával robognak be a szereplők, a valódi kéménynek támasztott létráról hágnak fel arra, majd valódi ponyvára pottyannak. Semmi nem stilizált, mégis minden az. Ez a varázslat lengi be az előadást, ami a kiváló stílusérzékű Znamenák István rendezését (és díszletét) és a vígan mókázó színészeket egyaránt dicséri. Minden frizura, bajusz, kosztüm (Cselényi Nóra), mozdulat, a járás, az ivás, a mászás ritmusa is sajátos hagulatot teremt, éppen olyat, amilyet Hrabalnál megszoktunk. A nyelvi humor főként szóviccekre épül, amire a közönség hamar ráhangolódik. Az előadás szerves része a zene, amelyet a Kőszegi Fúvószenekar (Biegner András, Németh Balázs, Nyul Krisztián, Wölfel Vanda) nyújt ízléssel és az előadáshoz méltó jó hangulattal. Igazi nyári habos mámor ez az előadás.
