A történelmi kalandfilm olyasvalami, amelyből akármennyi készül, sosem lesz elegünk, s amelyből akármilyen remekmű születik, mindig lesznek elégedetlenek. Az internetes filmszolgáltatók a mennyiséggel kényeztetnek el, a XX. század derekának filmművészete meg a mércét tette nagyon magasra. Minden új próbálkozást Várkonyi Zoltán Jókai-filmjeihez, Sára Sándor 80 huszárjához vagy gyermekkorunk kosztümös kedvenceihez hasonlítunk. Egyszóval nehéz dolga van színésznek, rendezőnek, írónak, producernek, amikor történelmi mozit szeretne készíteni.
– Magam is Várkonyi Zoltán Jókai-filmjein nőttem fel – bólint a készülő nagyszabású történelmi mozi, Hadik András berlini kalandját elbeszélő A lehetetlen küldetés rendezője, Szikora János. Az egyik utolsó forgatási napon látogattuk meg a stábot. A péceli Ráday-kastélyban vettek föl néhány kulcsfontosságú jelenetet. De mielőtt erről mesélnék, hadd idézzem a rendező szavait: miért is érdemes manapság belevágni egy lovaglós, kardozós, kosztümös filmbe.
– Azt tapasztalom, hogy az emberek ma is szívesen megnézik a régi nagy filmeket. És nem csak nosztalgiából. Egyszerűen élvezik. A fiatalok is. Úgy tűnik, az emberek ismét egyre jobban szeretik a történelmi filmeket. Ha vetünk egy pillantást a Netflix sikerlistáira, akkor azt láthatjuk, hogy az első helyen szerepelnek a történelmi filmek. Ráadásul éppen azok, amelyek messzire repítik a nézőt. Az emberben van kalandvágy. A történelem és a történelmi filmek ismeretlen világba, ismeretlen környezetbe visznek el bennünket, olyan emberi viselkedéseket tudnak megmutatni, amelyek ma már kikoptak, eltűntek, idegenek. Van az ilyen filmekben valami varázslat. És az embereknek szükségük van erre a varázslatra – véli Szikora János.
Lássuk tehát, hogyan készül ez a varázslat! Engem azonban nem az olyan mókás pillanatai érdekelnek a filmkészítésnek, mint amikor a sorba állított és XVIII. századi kabátokba, térdnadrágokba, abroncsos szoknyákba, parókákba bújtatott statiszták között kiosztják az utolsó kellékeket, s ők elszántan cserélgetik egymás között az esernyőt, sétapálcát, kalapot, kesztyűt, hogy szín és méret kellő harmóniába kerüljön, hanem valami mélyebb, izgalmasabb dolog, az, hogy mitől lesz jó egy ilyen film. Vagy pontosabban mitől lesz esélye arra, hogy elnyerje a nézők szeretetét.
– Kit játszol? – kérdezem egy szerepébe éppen belerázódni igyekvő fiatalembertől, mint utóbb kiderült, Lábodi Ádámtól, aki amúgy a József Attila Színház társulatát erősíti.
– Serbelloni grófot alakítom. Ő Mária Terézia egyik tábornoka, az egyik legfőbb ellenlábasa Hadiknak. Rendkívül féltékeny rá, s próbál neki keresztbe tenni, ahol csak tud. Ma azt a jelenetet vesszük, amikor a Hornyák nevű bértollnokot ráveszem, hogy írjon lejárató cikket Hadikról és katonáiról.
Serbelloni? Feldmarschall graf Serbelloni? Hadik ellenlábasa? Nem is tudtam erről a történetről. Igaz, nem vagyok Mária Terézia korának kutatója, de Hadik András pályáját könnyű kiismerni. Olyan egyenes, mintha vonalzóval rajzolták volna. Nincs abban árulás és bukás, hullámvölgy és kilábalás, kudarc és talpra állás. Csak eredmények vannak benne. Siker siker hátán. Szolgálatát huszonkét évesen kezdte egy magyar huszárezredben, ahol sebesen lépkedett előre a ranglétrán. Harmincnégy évesen már ezredes, három évvel később vezérőrnagy lett. Részt vett az osztrák örökösödési háborúban, majd a hétéves háborúban. Még ötven sincs, amikor lovassági tábornokká léptetik elő, s hamarosan ő lesz a Sziléziában harcoló császári sereg parancsnoka. A háború után budai katonai kormányzó, majd Erdély katonai főparancsnoka és királyi biztosa, az erdélyi kormányszék vezetője, később Galícia kormányzója lett. Hamarosan kinevezik tábornaggyá, majd az udvari haditanács élére állítják, azaz ő lesz a birodalom első számú katonai vezetője. Hol van ebben a pályaívben törés vagy repedés?
– Az valóban nincs – bólint kérdésemre a producer, Nagy Endre történészdoktor. – De hogyan csinálnék jó filmet konfliktus nélkül? Évek óta beszélünk arról, hogy nem készülnek igazi, kosztümös, kalandos történelmi filmek. Mi belevágtunk, és miközben kerestük a témát, azzal szembesültünk, hogy a magyar történelemben kevés olyan sikeres pálya van, ahol a főhős nem kerül börtönbe, nem ítélik vagyonelkobzásra, nem akasztják föl, nem hal meg pestisben és még sorolhatnám. Hadik András a fantasztikus kivétel. Neki nyílegyenes pályája van, abszolút sikersztori minden szempontból. De hogyan lehet ebből a konfliktusmentes életből jó kalandfilmet csinálni? Egy filmnek működnie kell dramaturgiailag. Kell, hogy legyen ellenlábas, kell, hogy lehessen drukkolni a főszereplőnek. Így hát beleszőttünk a sztoriba árulást és cselvetést, gonoszságot és féltékenységet, hogy a nézőnek legyen rémüldöznivalója. Eleinte úgy próbáltuk pozicionálni a készülő Hadik-mozit, hogy történelmi kalandfilmet készítünk, de aztán a történelmi jelzőt kivettük, és inkább csak a kalandfilm jellegét hangsúlyozzuk.
Persze hiteles lesz a film. A történelmi tényeknek megfelel minden mozzanata, minden szereplője. Hasonló elvek vezetik a díszletekért felelős munkatársat, a jelmeztervezőt is. Semmi nem kerülhet a filmbe, ami nem korhű. A bútorok, díszletek jelentős része osztrák kölcsönzőkből származik. Arrafelé népszerű az osztrák barokk, rokokó múlt. A kölcsönzőknek gazdag tárgyanyaguk van.
Talán könnyebb dolga volt Szakács Györgyi jelmeztervezőnek, akinek nem keresnie kellett a ruhákat, hanem megterveznie, de épp arról beszél, milyen komoly kutatómunka áll a ruhák kialakítása mögött.
– Minden kosztümöt egyenként terveztem meg. A legnehezebb munka a huszárruha elkészítése volt. Ilyen huszárruha ugyanis nincs sehol a világon. Negyvennyolcas mundér van, de száz évvel korábbi, az nincs. Katonai szakértők bevonásával ástam elő, kinek milyen uniformisa volt akkoriban. És nemcsak a Hadik-huszárokról van szó. Azt is ki kellett deríteni, mit viseltek a porosz, az osztrák, a szász katonák, miben különbözött a tiszt a közlegénytől, és így tovább. Meg persze a civil ruhákkal kapcsolatban is pontosan kellett tudnom, mi volt a divat a XVIII. század derekán – összegzi a jelmeztervező.
Tehát aki megnézi majd a filmet és jól figyel, az egyfajta művelődéstörténeti kurzusnak is részese lesz. És éppen ez a formai és történeti hitelesség támasztja majd alá a drámai feszültség kedvéért kitalált konfliktust.
Miért ennyire fontos, hogy a Hadik-film hiteles, ugyanakkor izgalmas legyen? Nos, kanyarodjunk vissza egy pillanatra oda, ahol elkezdtük, oda, mennyire népszerűek lettek a történelmi filmek, mennyire sokan vannak azok, akik jegyet váltanának egy-egy jól sikerült kosztümös kalandfilmre!
– A magyar történelem telis-tele van fantasztikus történettel, izgalmas, érdekes személyiséggel – szögezi le a rendező. – Mind-mind kincsesbányák. Mégis alig foglalkoztunk történelmünkkel mint drámai alapanyaggal. Meggyőződésem, hogy az elkövetkezendő évek fel fogják értékelni a történelmi filmeket. És biztos vagyok abban is, hogy az emberek szívesebben néznek meg egy magyar történelemről szóló látványos kalandfilmet, mint egy számukra idegen miliőben játszódó külföldi filmet. Igenis szükség van a jó magyar történelmi filmekre. Ezt akarja bizonyítani a Hadik. Persze egy ilyen úttörő munkával felelősség is jár. Rendezőként nagyon szeretném, ha sokan járnának a nyomunkban, és persze nézőként is, hogy újra divattá váljon a magyar történelmi film. Nem okozhatunk csalódást, mert akkor nehéz helyzetbe hozzuk azokat is, akik követnék ezt a trendet.
A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2022/3. számában olvasható.
Fotók: Lettner Kriszta
