 |
Az Asszonyok kútja kopár, hegyi falujában tradíció, hogy a nők hozzák a távoli kútról a vizet, mivel a férfiak vagy háborúban vannak, vagy dolgoznak. Ám ma éppen nem háborúzik senki, munka pedig már nincs, legfeljebb messze, a városban; a faluban csak semmittevés van és egy mindig teli kávéház ? a tradíció mégis érintetlen. Sőt, újabb ?hagyománnyal? bővül: a harminc-negyven kilónyi vödröket cipelő terhes asszonyok közül egy-egy rendre elvetél a rögös, meredek úton, de erről senki nem beszél ? nem illik. Ezért Leila, a falu tanárának felesége sztrájkra buzdítja a patriarchális berendezkedésű közösség asszonyait: vessék be egyetlen egy eszközüket ? szexualitásukat, pontosabban annak megtagadását ?, hogy a fennálló rendszer megváltozzék, és vagy a férfiak hozzák a vizet, vagy egy csövön vezessék le a főtérig a forrást. Csakhogy a tradíció a vezető szerepben lévők számára kényelmes és megfelelő ? a változtatást követelők így ellenségekké válnak.
 |
S hogy miért érdekes mindez? Mert az Asszonyok kútja ezzel az egyszerű példázattal valójában rengeteg mindenről szól ? túl azon az időről időre a világba belekiabálandó alapigazságon, hogy a nők jogainak egyenlőknek kellene lenniük a férfiakéival. A Gandhit idéző, erőszakmentes, passzív forradalom képével Mihaileanu általánosan is felszólal az alacsonyabb sorban tartottaknak, elnyomottaknak a saját jogaikért való kiállása mellett. A tanult, az imámmal vitatkozó Leila figurájával igyekszik eloszlatni azt a tévhitet, hogy a Korán kimondaná a nők alsóbbrendűségét, hogy Allah is elnyomott nőket látna szívesen országaiban (helyi rendező aligha mutathatna be legálisan ilyen filmet). Emellett rávilágít arra a folyamatra, amelyet lehet általánosságban is értelmezni, de könnyen lehet az egyházakra vonatkoztatni: hogy hogyan hajlamosak sokan a tradíciók változatlanságáért küzdeni annak ellenére, hogy a viszonyok már rég megváltoztak. A vízkérdést tárgyalva pedig elhangzik egy pontos leírás arról, miért jobb a jó pozícióban lévőknek (itt: a férfiaknak), ha megtartják alsóbb sorban az alárendeltjeiket: ha a folyóvíz be lenne kötve a faluban, a nők jobban ráérnének, és csak a férfiak terhére lennének; ha az elektromosság is be lenne kötve, azonnal drága mosógépeket akarnának; ha pedig tanulhatnának, nem lenne idejük vagy nem is akarnák elvégezni a házimunkát.
 |
Ilyenformán az Asszonyok kútja erősen politikus ? durvább szóval propagandisztikus ? film, ám hogy ez minél kevésbé zavarja a nem egy kiáltvány felolvasására, hanem moziba jegyet váltókat, arról Mihaileanu filmes és dramaturgiai profizmusával, na meg tehetségével igyekszik gondoskodni. Egyrészt szinte meglepő, milyen pontosan ábrázol minden folyamatot: a szex-sztrájkra adott, a közösségen belül korántsem homogén válaszokat (az agresszív, a megértő és a tépelődő férjeket); s a folyamatot, ahogyan a falu reagál a kényelmetlen és megalázó szituációra, ahogyan megpróbálja megbélyegezni és kivetni magából az ?agresszort?. Másrészt több történetszálat is kibont a női mozgalomé mellett: van itt régről visszatérő szerelem és van nagy szerelmi csalódás is. A rendező mindezek mellett nagy hangsúlyt fektet a remek közel-keleti zenére: mind az aláfestés nagyon jó, mind pedig az, ahogyan a közösség különféle tagjai (egyes asszonyok, nők vagy férfiak csoportjai) néha ?népdalban? mondják el, amit éppen el kell mondaniuk. (Hogy találni-e még most is ilyen közösséget a Közel-Keleten, nem tudni, de mivel nem dokumentumfilmet látunk, a lényeg, hogy Mihaileanu hitelesnek tűnően ábrázolja a helyzetet.)
Az Asszonyok kútja nagyon tisztán és kifejezetten okosan fogalmazza meg az író-rendező markáns emberi jogi mondandóját ? de fő erénye inkább az, hogy a mindenek feletti közlési szándék ellenére is film tudott maradni.
